Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 2. szám - A HELVÉT HITVALLÁS III. ÉS IV. FEJEZETE - Istennek, Krisztusnak és a szenteknek képeiről

való vezettetésünk és saját útjaink tekintetében, mondhatunk-e valami mást, mint szintén csak azt, hogy bocsáss meg! Milyen jó nékünk, hogy Isten minden kérésén túl megértőén rátekintett nép­ének nyomorúságára, hogy látható vezetőt szeretne, és adott neki látható vezért. Jé­zus Krisztus a látható vezér. De ő olyan úton jár, ami nem tetszik nekünk, és ezért nem tiszteljük. Népének elpártolásáért az életét adta, és Isten őérette megbocsát. Ebben a kereszten lévő férfiúban Isten a népe felé fordította az orcáját. Ez az arc megy előttünk. De ez a látható vezér sem engedi el nekünk a hitet. Nála sem szabadulunk meg a hit kockázatától. Mielőtt ez a Jézus elhagyta az övéit, azt mondja nékik: „Más Vi­gasztalót küldök néktek, az igazságnak lseikét s az elvezérel majd titeket minden igazságra. [...] Nem háglak titeket árvákul, eljövök tihozzátok” (Jn 14,18). S most itt újra, sőt iga­zában még csak most él az, hogy hinni kell! Itt válik ez a második parancsolat kikerülhetetlenné. Vajon Jézus Krisztus — akit Isten maga alkotott képmássá —, ez a keresztre feszített Jézus Krisztus igazán a mi utunk? Vajon a Szendélek-e a vezérünk, akit Krisztus azért kért érettünk, hogy ne legyünk elhagyatott árvák a pusztában. O a mi vezérünk? Persze itt most egy kicsit körül kellene néznünk, kinek-kinek a maga portáján. Mert a XX. század embere valamit fejlődött már a pusztai vándorlás óta, és nem ra­gaszkodik ahhoz, hogy egy fiatal bikaborjút akarna készíteni, és azt imádná. Egye­bek azonban bőven vannak. 1) Kant Immánuel, az újkori idealista filozófia megalapítója egyszer így nyilatkozott a második parancsolatról: „Nincs magasztosabb hely a héber iratokban, mint ez a parancso­lat: Ne csinálj magadnak faragott képet. ” Neki, a filozófusnak, nyilván igen tetszett egy képnélküli, minden emberi elgondolástól megtisztított elképzelés Istenről. Meg tu­dom érteni a gyülekezet egyik rétegének, az értelmiségnek ezt a vívódását, hogy a szíve mélyén hisz Istenben, de ugyanakkor megcsapta már a felvilágosodás szele, és nem szeretné, ha a hitét megmosolyognák, gyerekes, naiv, a világ fejlődésétől elma­radt dolognak tartanák, azért ők szívesen vonzódnak egy ilyen általános, térnélküli és idődén, szellemi istenfogalom felé. De vajon nem éppen rájuk is szól a második parancsolat, hogy ti filozófusok, ti felvilágosult intellektuelek, ti a gyerekes bizalom­mal Istenre támaszkodó hit kockázatát kicsit szégyenlő tanult felnőttek, ne csinálja­tok Istenről faragott képet, sem semmi hasonlót ehhez, még ilyen tér nélküli és idődén, elszellemiesített istenképet se! Nem helyesen értelmezi a Bibliáját, aki a Tízparancsolat mögött egy halvány, üres isteneszmét lát csupán. A Biblia nem egy tisztán szellemi isteneszméről beszél, hanem egy olyan élő Úrról, aki betör térbe és időbe, belemarkol az emberiség törté­nelmébe, nem nézve azt, hogy ezzel bemocskolja a kezét, beleáll az emberiség tör­ténelmébe, egészen az emberré létei legvégső következményeiig. Ezért nem igaz, hogy a Tízparancsolat csak általános igazságokat tartalmaz, hanem ezek nagyon is kézzelfogható parancsolatok és tilalmak. Ezek nem „örökérvényű erkölcsi zsinór- mértékek,” csupán a személyes Isten személyes parancsolatai kézzelfogható élet­helyzetekben lévő emberekhez. Annakidején kint a pusztában is, ma is azok ellen, akik nem tudják ráhagyni magukat hittel a láthatatlan Isten vezetésére. BAJUSZ FERENC IGEHIRDETÉSEI 166 Sárospataki füzetek 2011/2

Next

/
Oldalképek
Tartalom