Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - A HELVÉT HITVALLÁS III. ÉS IV. FEJEZETE - Istenről, az Ő egységéről és a Szentháromságról
Bajusz Ferenc igehirdetései Azt kell észrevennünk, Isten azzal, hogy megtilt valamit, nem a maga javát, hanem a miénket akarja, s ugyanazzal a szerető szándékkal tiltja meg nekünk az idegen isteneket, mint pl. egy édesanya megtiltja a gyermekének a tűzzel, a villannyal vagy a gázzal való játszadozást. Mert ő azt alaposabban ismeri, mint a gyermek, és tudja, milyen bajok származhatnak belőle. Az Atya ismeri ezeket az „isteneket.” Tudja, hogyha egyszer hatalmukba kerülünk, rászednek, megcsalnak, kifosztanak, meztelenre vetkőztetnek bennünket. A régi magyarázók három csoportra osztották a bálványokat: a) A világ (gyönyöre, aranya, hatalma, dicsősége). b) Az ember (a gyermek, a házastárs, a család és a haza). c) Önmagunk (a legkonokabb bálvány a tulajdon énünk, kívánságaival, szokásaival, szeszélyeivel). Tudom, hogy van ebben a felsorolásban valami naivan megható. Mintha ebben a határtalan világban volna valami, ami ne tudna bálvánnyá lenni? Isten mellett a bé- lyeggyűjtéstől a műkedvelésből űzött sportig és a luxusautótól a doktori címig. Ma szerfölött megsokasodtak a bálványok. íme, csak néhány: a pénz, a szerelem, a faj, a nemzet, a párt, a család, a gyermek, a tudomány, a művészet, a sport, a barátom, barátnőm, a kártya, a zene, a komolyzene is, a hívő életem, Isten valamilyen ajándéka. Úgy kezdődik ez a dolog, hogy ezek a bálványok Isten mellé kerülnek, s úgy végződik, hogy más mellékes lesz ezek mellett. Tragikum a dologban, hogy a bálványimádásban nincs megállás. Az ember elárulja a trónon ülő bálványistent a következő kedvéért. Aki az Isten törvényét félreteszi egy asszonyért, az nemsokára az asszonyt is félrelöki a pénzért, míg végül a pénzt is odadobja valami új szenvedélyért. Van, aki Isten törvényéről megfeledkezik, hogy a haza „érdekeit” szolgálja, majd a hazát elámlja, hogy a pártját előbbre segítse, s a végén a párt költségén a saját ambícióit akarja kiélni. Bálványok emelkednek és dőlnek, míg végül kiderül, hogy az igazi bálvány: az En. A bálványok mindig a szabadságunkat ragadják el. De erre rendszerint csak akkor eszmélünk rá, amikor a dolog már előrehaladt. A bálványok éppen a szabadsággal kecsegtetnek, és aki hisz nekik, utólag lassanként rájön, hogy felültették. Hogy csábítanak, milyen nagyvonalúak, ameddig nem bizonyosak a dolgukban. Aztán hirtelen ellenünk fordulnak. Walter Lüthi nagyapja mesélte, hogy ifjú korában a falu legényei elhatározták, hogy felverik a barlangjában azt a rókát, amelyik messze környéken veszélyeztette a baromfi ólakat, és elevenen, megkötözve vezetik majd végig diadalmasan a falu főutcáján. Vasárnap délután a legvékonyabb legény bekúszott a róka barlangjába, míg a többi kívül várt. Kis idő múlva felhangzott a győzelmi kiáltás: megfogtam! De alig egy pillanat múlva újabb üvöltés harsant: ő is megfogott! így van ez a bálványainkkal is. Először engednek diadalmasan ujjongani. Megfogtam! Aztán gyakran nem két szempillantás, hanem évek vagy évtizedek múlva rájövünk, hogy ő fogott meg. Ismertem egy kiváló kereskedőt, aki egyszer bánatosan azt mondta, hogy korábban azt képzeltem, nekem van üzletem. Minél idősebb leszek, annál világosabban látom, hogy én vagyok az üzleté. Ilyen bálvány lehet az egyház is. Most nem gondolok azokra, akik szemében azért rokonszenves az egyház, mert benne szövetséges társat vélnek felismerni a 160 SÁROSPATAK] FÜZETEK 2011/2
