Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 2. szám - A HELVÉT HITVALLÁS III. ÉS IV. FEJEZETE - Istenről, az Ő egységéről és a Szentháromságról

A HELVÉT HITVALLÁS III. ÉS IV. FEJEZETE bankbetétjeik védelmére és biztosítására. Ha nem csupán arra gondolok, hogy az egyház milyen elkeserítősen sokszor lett valóban a bálványimádás helyévé, a sza­badságtól való megfosztás helyévé, „Egyiptommá.” Isten azonban nem akarja, hogy rabszolgák legyünk, még az egyház rabszolgái sem. Tudjuk, hogy meg kell szabadulni a bálványainktól. De (!) mindez mégsem olyan könnyű. Azzal, hogy Isten ennél a parancsnál az Egyiptom földéről való kiszabadítás tá­nyéré emlékezteti a népét, egy fájó pontot érint. Izrael népe ugyanis a szíve ellenére szabadíttatott ki Egyiptom földjéről. Voltak napok és hetek, amikor a nép sírt ami­att, hogy Isten neki szabadságot adott. Szívesebben visszatért volna Egyiptomba. Voltak hetek és hónapok, amikor a nép sötéten nézett, morgolódott, és végül köve­ket emelt a szabadítóra. A nép, és azt hiszem nemcsak a zsidó nép, hanem refor­mátus népünk is szívesebben viseli Egyiptom szolgaságát, mint az Isten szabadsá­gát. Eszünkbe jut az a történet, amikor a filiszteusok legyőzték Izraelt, az Úr jelen­létét kiábrázoló szövetségládát is elzsákmányolták, beállították Dágon elé, és más­nap ledőlt Dágon szobra (lSám 5,1 kk.). Felállították, harmadnap újra ledőlt. Ismét felállították. Gondolj igeolvasásaidra. Hányszor összedűtötte benned Isten a bálvá­nyokat. Mindig újra felállítottad, összeragasztottad! Isten nemcsak sasszárnyakat adott ehhez az új élethez népének (2Móz 19,4), hogy amikor kirepül, nehogy csontját törje, hanem még a Fiát is odaadta, hogy Is­ten mellett ne legyenek idegen isteneink. Ez azt jelenti, hogy az egyetlen Megváltó mellett ne akarj más szabadítókat, mellette más üdvözítőket. Ne kacsingass más üd­vözítők után. Igaza van a Heidelbergi Káténak, amikor azt mondja, hogy ebben az első parancsolatban lelked üdvösségéről és boldogságáról van szó.9 Vajon elég-e neked ez az egy üdvözítő Jézus Krisztus? A baj az, hogy ezek a mi személyes bálvá­nyaink rendszerint igen jól álcázottak. Ezért csak egyetlen valaki van, aki egész a szívünk mélyéig ér, és ezeket is le tudja leplezni. Jellemző történetet ismerünk a patriarchák idejéből. Amikor Jákob ravasz apó­sa, Lábán elől menekült Jákob felesége, Ráhel eltulajdonította a családi bálványokat, hogy menekülésük útján velük legyenek. A súlyos jelentőségű lopás felfedezése után Lábán Jákob után iramodott, és Jákob sátraiban „házkutatást” végzett, de eredménytelenül. Ugyanis senki sem tudta, hogy Ráhel asszony a családi bálványo­kat a nyerge alá rejtette, s ő a nyeregben maradt, azzal az ürüggyel, hogy nem érzi jól magát (lMóz 31,19 kk.). Nincs az a Lábán, aki fel tudja fedezni a bálványainkat. Jól el vannak azok rejtve. Erre csak a Szendélek képes. Aki kéri a Szendéiket, aki „minden igazságra elvedet minket” (Jn 16,13), azt kiemeli a nyeregből, és a házkutatás alkalmával a legeirej tettebb és legtitkoltabb bálványai is nyilvánvalókká lesznek. Ilyen házkutatás történt, amikor betért Jézus Zákeushoz, elvette szívének házi bál- ványait, és azt mondta, „Ma lett üdvössége ennek a hágnak” (Lk 19,9). Aki meghallotta, hogy ő kicsoda, annak ez a legvilágosabb parancs, annak nem két­séges, hogy senki másba nem vetheti a reménységét, és senki mást nem fogadhat a szívébe. Lehet „idegen isten” után futni, lehet ezt az Urat el nem ismerni, de ez azt jelenti, hogy bele kell halni. Mert Isten szentsége éppen abban van, hogy az a min­den, amit ad, ránk nézve halálos kockázattal jár. Az el nem fogadás kárhozat. Ezért megdöbbentő Istennek ez a szava, hogy ő Úr, ő a te Istened, ő szabadító. Ránk 9 Heidelbergi Káté XXXIV. Űrnapja, 94. kérdés-felelet 2011/2 Sárospataki Füzetek 161

Next

/
Oldalképek
Tartalom