Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 2. szám - A HELVÉT HITVALLÁS III. ÉS IV. FEJEZETE - Istenről, az Ő egységéről és a Szentháromságról

A Helvét hitvallás Hl. és ív. fejezete

szolgaságban, hanem szabaddá akar tenni. Jézus Krisztusban megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.

Téged miből „hozott ki” Isten? Milyen bűneidből szabadított meg? A templomnak tele kellene lennie olyan emberekkel, akik elmondhatják, hogy engem az iszákosságtól, engem a maradiasságtól stb. szabadított meg.

3) Azt is jelenti, hogy Isten előbb cselekedett. Nem a Tízparancsolat megtartása a feltétele az egyiptomi szabadulásnak, hanem amikor Isten kegyelméből megmenekül a nép, azután teszi elé a Dekalogus igéit. Ma mit tett értünk Isten? Milyen jogon kéri a megtartását? Jézus Krisztus árán.

C „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem. ”

1) Isten népének, a gyülekezet minden tagjának szól. Hogy szakadjon el az idegen istenektől. Aki az ige ítélete alatt megáll, az nem mentegetheti magát, mindnyájan részesek vagyunk az idegen-isten imádás bűnében. Nincs erőnk, hogy ezt a parancsot betöltsük. De Isten azért ítél meg, hogy könyörüljön rajtunk. Ezért az első parancsolat mégiscsak örömhír azok számára, akiknek nincsen más mentségük, minthogy ők Isten gyermekei, a törvényt betöltött Krisztus kegyelme által.

2) Isten kizárólagos uralmat követel. A második parancsolat szerint Isten féltőn (héber szöveg szerint: féltékenyen) szerető Isten, aki nem osztozik más istenekkel. Ezek az „istenek” eltűrik, amit Isten nem tűr, megosztják egymással az uralmat. (Istenek — többes számban) Megférnek egymás mellett jól. Isten mellett nem fér meg más isten.

Isten nem azért féltékeny, mintha szüksége volna rám, vagy a bálványok hatalmára lenne féltékeny, hanem szeretetéből eredően, mert rabságunkban megszán, könyörül rajtunk. Megadja a lehetőséget, hogy megszabaduljunk a bálványok varázslatából. Ez a nagy vigasztalás, hogy nem kell többé bálványoknak szolgálnotok, megszűnt a félelem bém'tó zsarnoksága. Isten leleplezte a bálványokat, nem istenek ők. Az Úron kívül pedig más isten nincsen.

3) Amibe bizalmunkat helyezzük, azt ez által istenünkké is tesszük. Olybá tekintjük, mint akinek hatalma van intézni a sorsunkat, és az üdvösségünket is előmozdítani. Milyen pogányul tud hinni az ember a vagyonában, az erejében, a szerencséjében, a sorsban, a protekcióban. Ide veszi Káténk (94. kérdés) még a varázslást, babonáskodást, jövendőmondást, spiritizmust, szóval mindazt, ahol a sötétség fejedelmét hívjuk segítségül. Holott mindezt tiltja az Úr (5Móz 18,10-12).

Egyáltalán van-e szüksége Istennek ilyen parancsolatra? Elvesz-e valamit Isten hatalmából és dicsőségéből, ha mellette még mások is szeremének egy kicsit Isten lenni? Egy valóban Nagynak az ilyen gyermeki nagyzolásra nem csupán elnéző mosolya van? Nem! Szó sincs itt elnézésről. Isten ezzel a megalkuvást nem ismerő követelménnyel lép elénk: „En Űr vagyok, a te Istened. Ne legyenek neked más isteneid énelőttemEzt úgy kell érteni, ahogy a régi magyarázók mondták, hogy Isten azt követeli, hogy mi Istent mindenekfelett féljük, mindenekfelett szeressük, és csak őbenne bízzunk. Krisztus így magyarázza, hogy „szeresd a% Urat, a te Istenedet teljes ssjvedből, teljes Eelkedből, teljes elmédből és minden erődből” (Mk 12,30).

2011/2 SÁROSPATAKI FÜZETEK 159