Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - ÁBRAHÁM-TÖRTÉNETEK - Érdemes-e imádkozni?
JÁKÓB-TÖRTÉ NEJEK Számomra a legmegrázóbb azonban az az imádság volt, amit egyszer mi mondtunk. Az orosz seregek már az István kórháznál jártak, amikor beállított egy német tiszt két géppisztolyos legénnyel, és kereste a parancsnokot. Mindenki elbújt, mert az ilyen látogatások akkoriban olykor úgy végződtek, hogy a parancsnokot, vagy a házban bújtatott katonaszökevényt egyszerűen a falhoz állították és szó nélkül agyonlőtték. No, de ezek a németek más ügyben jártak. Az oroszok belőtték a parancsnokságuk szállását, és nálunk, a Ráday teremben akarták berendezni az új parancsnokságot. Rádió adóvevőkkel és telefonokkal. Magyaráztam mindent, hogy ez papnevelde, hogy ez a terem templom, ahol az istentiszteleteinket tartjuk, s hogy az udvar felől ez könnyen belőhető. A tiszt azzal ment el, hogy két óra múlva visszajönnek az emberei a műszakiakkal. Lementem a pincébe, a szobámba, amely éppen a Ráday terem alatt volt, összehívtam a barátaimat és elmondtam, miről tárgyaltunk. Mindenki tudta, hogy az oroszok néhány órán belül belövik az új főhadiszállást is, és valószínűleg mindenki meghal a pincében. Eszünkbe jutott, hogy az életünket meg a teológia épületének a sorsát most bizony jó lenne újra letenni Isten kezébe. Szabó Gyulával meg Király Lászlóval voltam ott. Együtt imádkoztunk, amikor egyszer csak egy rettenetes robbanást meg ütést éreztünk, és mindhárman leestünk az ágyról a földre. Mikor kijöttünk a pincéből, kiderült, hogy egy orosz repülőbomba csapódott be az első emeleten, átszakította a Ráday-terem födémét, és ripityára törte a berendezését. Mindez a közveden közelünkben, a fejünk felett. Nemsokára megjöttek a németek is. Már a kapuban vártam a századost, és csak annyit mondtam neki, látja százados úr, Isten vigyáz a templomaira. Ahol a szeretettől prédikálunk, onnan nem lehet gyilkolásra parancsokat adni. Az én németem mondott egy cifrát, aztán sarkon fordult. Én meg azon tűnődtem, hogy milyen érdekes is egy ilyen közbenjáró imádság. Mennyire másként hallgatja meg Isten, mint ahogy mi várjuk! Ábrahám közbenjáró imádságának a története is sok botránkozást okozott már. Voltaire a franciák nagy csúfolódója, amikor ezt a történetet olvasta, így kiáltott fel: íme, az igazi zsidó, aki még Istennel is alkuszik! A botránkozók között azonban nemcsak hitedének, hanem hívők is akadtak. Isten ebben a történetben nagyon emberien viselkedett. Meglátogatta a barátját, megbeszélte vele a terveit, szinte még alkudni is lehetett vele. Szóval egyáltalán nem olyan volt itt, mint egy világkormányzó Isten. Ezért az egyik tábor a történet naivságán mulat, a másik pedig hívő szívvel félti Isten tekintélyét. Az egyik tábor tagjai azt vallják, hogy a világon természettudományos alapon folynak az események, tehát nevetségesnek tartják a történet tanítását, hogy az imádságnak van hatalma a történések befolyásolására. Ugyanakkor a hívő emberek is szívesen beszélnek úgy, hogy ezen a világon végső soron minden Isten akarata szerint történik. Ezt az isteni akaratot semmiféle emberi akarattal megváltoztatni nem lehet. O végrehajtja rólunk elgondolt terveit, akár tetszik az nekünk, akár nem. Ezért tanított bennünket Jézus így imádkozni: „Legyen meg a te akaratod” (Mt 6,10). Az első tábor tehát a természeti törvényt, a második tábor pedig az Isten akaratát látja olyan felettünk álló megváltoztathatatlan tényezőnek, amelynek az eseményeket formáló ténykedésébe nekünk egyszerűen alázattal bele kell nyugodnunk. Ezért gondolkodik úgy sok keresztyén ember is, hogy az imádkozásnak nincsen semmi különösebb értelme, legfeljebb az a visszaható áldása, hogy önmagát nyugtatja meg 2011/2 Sárospataki füzetek 107
