Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNETEK - Készíts magadnak bárkát!
Bajusz Ferenc igehirdetései 2) Aki Istenneljárt... No de hogyan került ebbe a történetbe Noé? Isten új világot akar teremteni az elpusztított romjai fölé. Ehhez keres munkatársakat. Ha a világteremtés nagy vállalkozás volt, az újjáteremtés talán még nagyobb. Ennek a vállalkozásnak Noé, az ember a célja, de egyben eszköze is. Ezért állítja meg, és köt vele szövetséget. Nem egy államot, vagy egy pártot bíz meg vele, hanem egy hívő embernek mondja, te leszel a jövendő szent magja. Építs magadnak bárkát (6,4). A történetbe Noé úgy kerül, hogy bárka nem adatik. Bárkát építeni kell. Noénak, az embernek kell megépíteni. Mert igaz, hogy kegyelemből tartatunk meg hit által és nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedhessék (Ef 2,8-9), de nem is cselekedetek nélkül. Isten kegyelme ott kezdődik, amikor megszólít, és azt mondja, veled szövetséget kötök. Építs magadnak bárkát! Miért éppen Noé kapja a megbízatást? Azért, mert Noé „iga^ és tökéletes férfiú volt, aki Istenneljárt” (6,9). Sajnos a $addíq szóra, amit a Biblia ‘igaznak’ fordít, nincsen jó, megfelelő fogalom. Az Ószövetségben mindenesetre azt az embert jelöli, aki az erényei által bizonyul igaznak. Abban a helyzetben, amiben van, igaznak, megbízhatónak, hűségesnek bizonyul. A másik szó, a támím a szakrális nyelvben volt használatos. A kultikus szempontból hibátlan [csorbítadan EF], tökéletes embert vagy állatot jelölték vele, aki bemehetett a templomba Isten közelébe, hogy szolgáljon neki. Noé azzal bizonyítja igaz és tökéletes voltát, hogy Istennel járt. Nincsen olyan romlott világ, ahol ne lehetne Istennel járni. Istennel járni csodálatos dolog. Egy a gondolatunk. Érzem, hogy övé vagyok, hozzá tartozom. Kézen fogva vezet, mint apa a kislányát. Csak az a baj, ha a kislány meglát az egyik bokorról felröppenni egy lepkét, elengedi az atyja kezét és utána szalad. Máskor egy virágot pillant meg az út- széli bokor tövében. Ismét elengedi az apja kezét. Most meg hátra marad. Hányszor van ez így. Isten megmutat nekünk dolgokat, és mi előre szaladunk. Hányszor van úgy, hogy Isten szeretetet támasztott egy fiúnak meg egy lánynak a szívében egymás iránt. Mielőtt azonban Isten egyet lépett volna ezen az úton, ők már kettőt léptek. Bontogatni kezdték a bimbót, és ezzel elrontották a virágot. Keserű csalódások árán veszik észre, hogy elébe mentek Istennek. De az is hányszor előfordul, hogy Isten biztat, lépj már egyet! Mehetsz bátran előre, elegyengettem az utadat. Az embernek pedig nincs bátorsága menni. Ki tudja, milyen drága ajándékokkal lettünk szegényebbek. Szóval egyszer Isten ment előre és nyíltan látom, hogy lemaradtam, követnem kellett volna. Máskor meg elhamarkodtam a dolgot, elébe mentem Istennek. Noéval éppen ezért kezdődik a kijelentésnek egy egészen új korszaka, mert amikor Isten lépett egyet, Noénak volt bátorsága utána menni. Még egy ellenséges indulatú világban is, amely az első fejszecsapástól kezdve egészen addig, amíg be nem csapódott mögöttük a bárkaajtó ki- nyithatatlan döngéssel, nem szűnt meg gúnyolódni az egész vállalkozáson. Nekünk drágább és nagyobb kijelentéseink vannak Istentől, mint Noénak. Vajon merünk-e az ő lábnyomain járni? Noénak ezen az úton a legnagyobb segítsége a hívő családja. Hogy Noé fiai és menyei ugyanabban a hitben jártak, mint az apjuk, és ha sokszor talán bodadozva is, erődenebbül és kétségek között, de alapjában véve mégis azt vallották, amit az apjuk vallott, ez mindig drága erősség és bizonyosság volt Noé számára. Egy hívő, meleg családi fészek a legerősebb menedék a hiteden világ ellen. 94 Sárospataki füzetek 2011/2
