Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNETEK - Készíts magadnak bárkát!

Őstörténetek Isten társakat készít nekünk. Köszönje meg, aki már megkapta, és könyörögjön ér­te, aki még előtte áll. 3) A bárkaépítés Noé a szárazföld kellős közepén egy napsütötte reggelen nekiállt, hogy bárkát épít­sen magának és családjának. A bárkaépítés szembeszállás a világgal. Elismerése az ember nyomorúságának és az ítélet jogosságának. De az új világ reménysége is. Ki­állás Isten újjáteremtő szándéka mellett. Mert Noé az egész építést úgy végezte, hogy nem ismerte pontosan Isten szán­dékát. Csak a parancsot kapta meg, amit teljesítenie kellett. Az özönvízről később hallott, a bárkába való bemenet előtt közvedenül (7,4). Persze lehet, hogy az építés közben erre maga is rájött. De éppen ez Isten szándéka, hogy Noét próbára tegye. Furcsa és értheteden parancsot kapott, hajót kellett építenie a szárazföldön. De ez a hitének és engedelmességének próbája. Amit éppen úgy megállt, mint Később Abrahám, aki szintén habozás nélkül követte Isten parancsát (lMóz 12,4 kk.). Ilyen kiállott hitpróbának tekinti a bárkaépítést a Zsidókhoz írott levél is: „Hit által tisztel­te Istent Noé, amikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, hä^a népe megtartására bárkát készített” (Zsid 11,7). a) Az első dolog, ami megragad bennünket, hogy ez az ember mennyire egé­szen Istenre tudott hagyatkozni minden tekintetben. Isten útmutatása nyomán megérti, hogy veszély van ott, ahol ő nem látja, és ugyanakkor nem lát veszélyt ott, ahol a látszat esedeg ilyesmit mutat. Isten iránti tökéletes bizalmát igazolja, egyetien szóra elhiszi Istennek, hogy egy egész világot átfogó katasztrófa elől meg lehet me­nekülni, ezen az egészen primitív módon, egy egyszerű bárka által. Mindezt nem csak elhiszi, hanem ennek megfelelően cselekszik. A hit és az engedelmesség tehát az ő számára egy és oszthatatlan dolog. 120 esztendeig építette Noé a bárkát. Ezzel a bárkaépítéssel, tehát az Isten igéje iránti engedelmességgel kezdődik és telik el minden Istentől elhívott élet. A kitartás sem az ő érdeme. Mert bárkát csak szent megszállottsággal lehet építeni. Hiszen ez elsősorban nem az én ügyem, hanem Istené. Ezért nem bízatik a tervezés sem Noé képességére vagy fantáziájára. Isten pontosan megmondja, milyennek akarja. Mert a bárkaépítés végső fokon engedelmesség. Lázadhat és tiltakozhat ellene minden porcikám, nevethet és gúnyolhat érte a világ. De ha Isten szólott hozzám, cseleked­nem kell az ő beszédét. Minden ige, Istennek minden hozzám intézett beszéde bár­ka lesz életem megmentésére. Azért adja Isten, hogy építsem az ő új világát, amely az én számomra is megtartatás és élet. b) A bárkaépítés technikai részleteiről nem sokat tudunk. Csak az bizonyos, hogy a bárka nem hajó. Nincs kormánya, nincs árboca meg vitorlája, mert úti célja sincsen. Nem akarnak menni vele sehova. Inkább háznak kell lennie, hogy az özön­víz ideje alatt nyolc embernek legyen egy évig a lakása. A bárka méretei meg is fe­lelnek ennek a célnak. Hatszor olyan hosszú, és kétszer olyan széles, mint a salamo­ni templom, illetve pontosan akkora, mint a libaboni erdei ház, amit Salamon épít­tetett magának (lKir 7,2). Mai mértékegységekre átszámolva 150 méter hosszú, 25 méter széles és 15 méter magas. Tehát csak a modern hajók múlják felül. 1609-ben Hollandiában a mennonita Peter Jansen épített és bocsátott vízre egy ilyen hajót, amely szintén igen nagy horderejűnek bizonyult. 2011/2 SÁROSPATAKI FÜZETEK 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom