Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNETEK - "Teremtsünk embert!"
Őstörténetek a napfelkeltében, szóval legyen egy élőlény, aki értelemmel és csodálattal szemléli mindazt, amit Isten alkotott, és hódolattal dicsérje a Teremtőt. Vagyis úgy következik az ember a világmindenség nagy feltételéből, mint egy szonettben az utolsó sor csattanója a megelőző tizenháromból. Megjelent tehát az ember, a világmindenség roppant költeményének a csattanója — Isten képmása. Igénk mondanivalóját három kérdésben foglalom össze: Először, hogy az emberi is Isten teremtette (I); másodszor arról szólok, hogyan teremtette Isten az embert (II), végül arról, miért teremtette Isten az embert (III). I. Az embert is Isten teremtette Ez az első, amiről a szentíró meg akar győzni bennünket, hogy az embert is Isten teremtette. Itt azonban nemcsak azzal a régi kérdéssel kell szembenéznünk, hogy „teremtés vagy evolúció,” hanem még sokkal nehezebbekkel is. 1) Mert van olyan tábor, amelyik azt tanítja, hogy nem Isten teremtette az embert a maga képére és hasonlatosságára, hanem az ember találta ki Istent és formázta meg a maga hasonlatosságára. Isten eszerint nem más, mint megnagyobbított, tökéletesített képzeletbeli ember, a papok találmánya, és pusztán arra szolgál, hogy rettegésben tartsák vele az embereket és uralkodjanak általa a jámbor híveken. Ez nem is valami új keletű találmány. Xenophanés görög filozófus, aki Kr. e. 570-ben Kolophonban született, már azt híresztelte, hogy „Homérosz és Hesiodosz minden gyalázatost ráfogtak az istenekre. ” Vagyis az istenfogalom relatív dolog. Ki-ki olyannak képzeli az isteneket, mint saját maga. Kicsit gúnyolódva hozzá is teszi: „Ha az ökröknek és a lovaknak keze volna, és festeni tudnának, isteneiket ökröknek és lovaknak festenék. Az etiópiaiak feketének, lapos orrúnak, a thrákok vörös hajúnak és kékszeműnek képzelik isteneiket. ” Szóval ki-ki a saját ízlése szerint, mert Istent minden ember saját maga alkotja magának. így terjedt el a keresztyének között is, hogy Isten egy ősz hajú, nagy szakállú, jóságos öregember. 2) A másik tábor úgy látja, hogy ennél a pontnál éleződik ki legjobban az ellentét a Biblia és a természettudomány között. Mert vagy igaz, hogy az embert Isten teremtette, mégpedig úgy, hogy testét a föld porából formálta ki, és belelehelte az életet, vagy pedig a természettudomány tarnt helyesen, miszerint az ember az evolúciós elmélet tanításával egyezően évezredek hosszú során állati előformákon át fejlődött ki homo sapiensszé. Ezek az atyafiak odáig élezik a kérdést, hogy az ember vagy a bibliai teremtéstörténetet fogadja el az ember származására nézve irányadónak, vagy a fejlődéstant. Eszerint vagyunk hívők vagy nem hívők. Ezeknek a testvéreknek mondjuk meg becsületesen, hogy a bibliai hit és a természettudomány csak akkor kerülhet ellentétbe egymással, ha belekaszálnak egymás területébe, ha túllépik a maguk korlátáit. Ha a természettudomány metafizikai megállapításokat akar tenni — pl. hogyan keletkezett az élet, mi van a halálon túl, vannak-e szellemi valóságok — ,a bibliai hit pedig biológiai vagy paleontológiái igazságokat szögez le. Tehát, ha azon kezd vitázni, hogy hány évmillióval ezelőtt jelentek meg a madarak a levegőégben, vagy a halak a vízben. A Szentírás minderről egy szót sem beszél, csak arról tesz bizonyságot, hogy mindezeket — az emberrel együtt — Isten teremtette. 2011/2 SÁROSPATAK! FÜZETEK 45
