Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNETEK - "Teremtsünk embert!"
Bajusz Ferenc igehirdetései 3) Mit is mond az ember származásáról a természettudomány? Darwin soha nem tanította azt, hogy az ember a maga élő, ún. emberszabású majmok valamelyikétől származna. Abban az időben, több mint tízmillió évvel ezelőtt, amikor az ember- szabású majmok megjelentek a földön már léteztek ún. hominidák, akiket talán az ősember őseinek lehetne nevezni. A hominizációs — emberré fejlődési — fázis csaknem félmillió generációja folyamán fejlődött ki aztán az ősember, akit legfeljebb húszmillió évvel ezelőtt lehetett volna egy kalap alá vonni a pongidák— az ember- szabású majmok — őseivel, nagyjából közös családban a dryopitechusokkal, az erdei majmokkal. A tudomány már csak presztízsből is óriási erőfeszítéseket fordít arra, hogy ezekhez az átmenetekhez leleteket produkáljon. De ha csak hézagtalanná tudná is tenni a sort, tulajdonképpen még mindig csak a „hogyan” kérdésre adna választ, de a „miértre” nem tudna feleletet adni. Pedig tulajdonképpen az izgalmas kérdés az, hogy miért történt mindez? Milyen céllal született meg az ember? A tudomány persze csak addig tud eljutni, hogy az ember biológiai származását kutatja. De ebből magát az embert még nem tudja megmagyarázni. Egy példával érzékeltetem. Nem gondolom, hogy mindenki látta közülünk Rómában Michelangelo Mózes szobrát. Nos, én hiába igyekeznék a legaprólékosabban leírni a szobor márványtömbjének a hegyből való kivésését, kiformálását, megszületését, a szobor márványtömbből való „evolúciója” még nem fejti meg a műalkotás mondanivalóját. 4) Az emberré létei kérdésében is a súlypont nem a külső testi kialakuláson van, hanem az ember emberré léteiében, azon, amit egyedül a Biblia tud megmagyarázni. Mert az ember nem azzal lesz ember, nem azzal lesz minőségileg más, mint a többi teremtmény, hogy nagyobb a koponyaűrtartalma, vagy „hominid” formájú a medencecsontja, hanem hogy Isten őt a vele való közösségre teremtette. Hogy Isten teremtette az embert, a Biblia eme megállapításának az érvényén az sem változtatna, ha valaki egyszer bebizonyítaná, hogy az ember sok évmillión át valami állatokkal közös törzsből kiágazódva fejlődött volna ki a mai alakjára. Mert a hitünk akkor is az lenne, hogy Isten volt az, aki ezeken a fejlődési fokozatokon át végrehajtotta a fejlődést, az emberré válás csodáját. Hogy az embert Isten teremtette, Dávid a 100. zsoltárban így fogalmazza meg: „0 alkotott minket és nem mi magunk, ő népe és a% ő legelőinek juhai vágunk” (3). Hogy aztán abból a bizonyos hominid lényből mikor lett olyan ember, akit a Szentírás az Istennel való közösségre hí el, ez a kérdés engem már tulajdonképpen nem is érdekel, mert a hitem szempontjából éppen olyan közömbös, mint ha azon vitatkoznánk, hogy a megszületendő embrió mikortól számítható embernek. A fogantatása, a megmozdulása vagy csak a születés pillanatától? Ezen is el lehet vitázni, de mi értelme? A lényeges dologra itt Augustinus mutatott rá: >yA magad számára teremtettél minket, és nyugtalan a mi szívünk, amíg tehenned meg nem nyugszik, óh Uram. ” Erről tesz bizonyságot a teremtéstörténet a korabeli emberek nyelvén, és ezt kell nekünk a XX. század nyelvére lefordítanunk. Az ’adám szó az eredeti szövegben nem tulajdonnév, nem egy Adám nevű férfit jelent, hanem az „ember” kollektív megjelölése. Magyarra egészen pontosan talán az emberiség szóval lehetne fordítani. A Biblia második lapján itt egyszerűen azt a tényt állapítja meg, hogy az emberiséget Isten teremtette. Beleértve téged is, engem is. Ez abban az időben valami 46 Sárospataki füzetek 2011/2
