Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNETEK - Hogyan teremtette Isten a világot?
BAJUSZ FERENC IGEHIRDETÉSEI Ekkor jutott eszembe Augustinus története. Felmértem magamban, hogyha a végén nem emlékeztek egyetlen adatra sem, de ha a szívetek egy kicsit tisztult, ha kevesebb lett benne a holnaptól, a sorstól való félelem, és több lett benne az Isten iránti bizalom, akkor nem baj, hogyha a sok tudományos adat el is szállt. A teremtéstörténet első verse alapján mondott prédikációmnak legutóbb az volt a címe: A világot Isten teremtette! A felvetődött kérdéseinket három pontban foglaltam össze: 1. A hit és a tudomány ellentéte. 2. Teremtés, vagy evolúció? 3. Végül a kezdet és a vég kérdése. Az igehirdetés lényege az volt, hogy az egész világmindenség és benne az életünk Isten kezében van. O teremtett mindent, az ő gondviselése tart fenn, és az egész világmindenség megy Isten terveinek a kibontakozása során a végső nagy beteljesedés felé. Ti erre azt feleltétek: Igen, ezt eddig értjük és hisszük. De nekünk, modern embereknek van egy ennél még izgalmasabb kérdésünk is. Az, hogy miképpen teremtette Isten a világot? Ebben a vitában mit tanít a Szentírás? Beszélgessünk tehát ma a világteremtés első napjának a története alapján erről a kérdésről: I. Hogyan teremtette Isten a világot? Mit mondanak erre a kérdésre a tudósok? Megint kezdjük azzal, hogy miképpen tanítja a világ keletkezését a természettudomány. Én még abban a nemzedékben nőttem fel, amelyik a világ előállítása kérdéseiben Kantnak, a königsbergi bölcsnek és Laplace-nak, a csillagásznak adott igazat. Ok azt tanították, hogy a Napról, erről a szédületesen nagy égitestről forgás közben a centrifugális erő törvényszerűségei következtében kisebb-nagyobb darabok szakadtak le. Ezek egy része visszahullott a Napba, más részük a gravitáció kozmikus törvényei szerint kiegyensúlyozódva megnyugodott, és egy bizonyos pályán keringve a Nap bolygójává szegődött. A mai tudósok már ennek az elméletnek éppen az ellenkezőjére esküsznek. Kezdetben nem volt más, csak a világegyetemben szétszórt kozmikus por. Valamikor, sok millió évvel ezelőtt ebben a kozmikus porfelhőben sűrűsödések kezdődtek, és az egész forogni kezdett nyugatról kelet felé, a mi mostani iránymegjelölésünk szerint. A súrlódó, összesűrűsödő anyag kipirosodott, felizzott. Kezdetben ilyen kitüzesedett, forgó naprendszerek világították meg az univerzumot, a világ- egyetemet. A születendő világ keringésében ezek aztán egyre inkább gömbökké zsugorodtak össze, és a megszilárdult égitesteket egy csokorba kötötte a gravitáció. Ha most már csak ezt a forgó csillagot nézzük, amelyikből a mi Földünk szilárdult ki egyszer, azt mondják a tudósok, hogy a második korszakban kialakult körötte egy láthatadan burok, a levegőég. Felhők vették körül és állandóan forró zápor hullott rá. Amint lehullt, mindjárt gőzzé vált, és ismét felhő lett belőle. A harmadik korszakban végre az eső annyira lehűtötte a földet, hogy a víz csurogni kezdett a sziklákon. A mélyebb részeken összegyűltek a vizek. így lettek a ködfelhőkből tengerek. Azt mondják, 50 millió év kellett ehhez a lehűléshez. Ebben az időben olyan volt a föld, mint egy párás, homályos melegágy. A felhőkön kezdett áttörni a napsugár, és a páraülte mocsarakban megjelent az első növény. Egysejtű, kékeszöld színűek, olyanok, mint a mai algák. 20 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2011/2
