Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Rogerson, John W.: Sajátos ószövetségi teológia - Kulturális emlékezet, kommunikáció és embernek lenni
Sajátos ószövetségi teológia A Dunedinben tartott előadásokon az egyik leghasznosabb megfigyelés (amit Dr. M. E. Andrew tett) az volt, hogy miközben átfogóan érintették az Ószövetség aktuális szakaszait, nem engedték, hogy azok a tárgyalt témákra való sok utalás közé kerülve degradálódjanak. Mindig is az volt a célom, hogy hagyjam a szövegeket úgymond „beszélni”, ezért örültem annak a bátorításnak, melyet Dr. Andrew adott ebben a tekintetben. E munkában az ószövetségi szakaszok exegézisének szentelt tér jelentős mértékben kitágult. A fordításokat magam készítettem, és az olvasók észre fogják venni, hogy sok tudományos javaslatot elfogadtam a hagyományos héber szöveg javítására vonatkozóan. Remélem, hogy akik a héberben jártasak, képesek lesznek megérteni az átírásaimat. Amikor átírt héber szöveget látok, gyakran egy kis időbe telik, míg felfedezem, mi is lehet valójában annak a héber eredetije. Tisztában vagyok azzal is, hogy modern nyelvészeti alapokon rendkívül kifinomult héber átírást dolgoztak ki a „Richter” iskola tagjai. Amit megpróbáltam megvalósítani az az, hogy a héber orális verzióját úgy adom vissza, ahogy azt megközelítőleg a modern izraeli héberben ejtenék ki, hozzátéve, hogy a modern szövegfeldolgozó rendszerekben nincsenek meg mindazok a diakritikus jelek, amelyekre szükségünk lenne. Remélem, a hebraisták meg fogják érteni, amit alkottam, akár egyetértenek következtetéseimmel, akár nem. Azok a különféle mozgatóerők, amelyek összejátszottak ennek a könyvnek a keletkezésében — a Burns előadások, a kommunikáció hangsúlyozása (a maga különféle jelentésével), az exegézis fontossága — egy nagyon más és jelentősen rövi- debb mű születését eredményezték ahhoz képest, amit korábban elterveztem. Egy adott pillanatban arra gondoltam, hogy áttekintem az összes teológiát, melyet a tizenkilencedik és huszadik században írtak. Az is eszembe jut, hogy nem adok teret munkám során az ószövetségi etikának, különösen a diskurzusetikának, mely jól beleillene a kommunikatív szerkezetbe. Mindez azért van így, mert hajlamos vagyok a kérdések továbbgondolására és nem szeretem többet ismételni magam annál, mint ami feltétlenül szükséges. Egy másik dolog, amely meglepheti az olvasót és a kritikusokat, hogy nem utalok e tudományterület olyan kiválóságaira, mint Bmeggemann, Barr, Childs, Rendtorff, Kaiser és Janowski, hogy csak néhányat említsek a maiak közül. Magától értődik, hogy tőlük és sok más szerzőtől is sokat tanultam. Ha őket nem vagy alig említem, az azért van, mert oly módon próbálok dolgokat megvalósítani, mely más ösvényekre terel. Nem akartam továbbá lábjegyzetekkel sem túlterhelni írásomat. A könyvben az jut kifejezésre, amit most akarok mondani, nem pedig azt, amit húsz évvel ezelőtt írtam volna, vagy akár majd esetleg valamikor a jövőben fogok. Barátom és munkatársam Philip Davies olvasta és kommentálta a fejezetek vázlatait, amint elkészültek, és mint mindig is, nagyra értékeltem a vele folytatott beszélgetéseket. A feleségem, Rosalind — ahogy korábban is, gépelte a kézírásomat — először az előadásokat, azután azok átnézett változatát, melyben attól tartok, túl sok a német lábjegyzet. Mondanom sem kell, milyen nagyra értékeltem segítségét és támogatását. J. W. Rogerson 2010/4 Sárospataki füzetek 103
