Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Rogerson, John W.: Sajátos ószövetségi teológia - Kulturális emlékezet, kommunikáció és embernek lenni
Rogerson, John w. csak nagyon időigényes volt. Az ezt követő években számos meghívást kaptam, hogy adott témákban előadássorozatokat tartsak. Voltak F. D. Maurice előadások Londonban 1992-ben; hat Gifford előadás Aberdeenben 1994-ben, valamint a Prideaux előadások az Essexi Egyetemen 1998-ban. Azt hiszem visszautasíthattam volna ezeket a meghívásokat azzal az indokkal, hogy sokkal fontosabb befejeznem a teológiai munkámat, de eltekintve attól, hogy nem igazán tudok nemet mondani, az is tény: halvány elképzelésem sem volt arról, miként birkózhatnék meg az Ószövetségi teológia megírásának feladatával. így volt ez annak ellenére is (vág}’ talán, éppen azért), hogy három hónapot töltöttem 1994 végén Göttingenben, ahol elolvastam minden olyan ószövetségi teológiát, vagy annak megfelelő művet, amit csak fellelhettem és németül publikáltak a tizenkilencedik században. Eg}’ szó mint száz éreztem, a köntörfalazás befejezésének ideje akkor érkezett el, amikor 2004-ben meghívást kaptam a 2006-os Thomas Burns előadások megtartására Dunedinbe (Uj-Zéland) az Otagói Egyetemre. Hat előadást kellett tartanom az év augusztusában két héten keresztül, és akkor döntöttem el: ezek legyenek a teológia alapjai. Ez jó lehetőséget kínált arra is, hogy kollégák véleményét is megismerjem azzal kapcsolatban, amire készültem. Az előadásaimat a következő címmel tartottam: Az Ószövetség kommunikatív teológiája. Ezúton szeretném kifejezni hálámat Paul Trebilco professzornak és munkatársainak a meghívásért, valamint azért, hogy a Dunedinben eltöltött időt olyan kellemessé és hasznossá tették számomra. Ez a munka az előadások teljesen átfogalmazott és kibővített változata, noha követtem azok alapvető vázlatát. Először is hadd szóljak a „kommunikatív” fogalomról. Ez a kifejezés kulcsfontosságú volt az előadásaimban, és ugyanígy központi szerepet tölt be ebben a könyvben is. Amint a recenzióírók előszeretettel mutatnak rá, a jelen írás meglehetősen rugalmasan használja e szót. Amint erre Luhmann is rámutat, képlékeny fogalommal van dolgunk.2 Az én szóhasználatom némileg Habermas kommunikatív cselekvésről alkotott elképzelésének3, valamint Luhmann olvasatomnak és az ő rendszerelmélet értelmezésének köszönhetően, eklektikus. A jelenlegi munkában azonban a fogalom két fő irányt mutat. Először is annak hangsúlyozásában segít, hogy a könyv célja nem az, hogy megpróbálja rekonstruálni az ókori Izraelben található vallásos elképzeléseket, úgy ahogy azok az Ószövetségben kifejezésre jutnak. Bár egy ószövetségi teológiai mű nem kerülheti el, hogy a múltra úgy tekintsen, mint az anyaméhre, melyben az Ószövetség kiformálódott, a jelenlegi munka mégis mindenekfölött a mai világra koncentrál. Ez a kísérlet arra irányul, hogy engedjük az Ószövetség részeit a mai olvasók problémáival kapcsolatban megszólalni. A „kommunikatív” fogalom ezt az értelmezést próbálja meg kifejezni. Másodsorban a „kommunikatív” olyan témaként szerepel, mely köré bizonyos témakörök csoportosíthatók, kiváltképp a szociális kapcsolatokról és az Isten-ember viszonyában érzékelhető megromlott kommunikációról szóló fejezetekben. 2 N. Luhmann, Soziale Systeme: Grundriß einer allgemeinen Theorie, Frankfurt a. M.: Suhrkamp, 1987, pp. 193-200. 3 J. Habermas, Theorie des kommunikativen Handelns, 2 vols, Frankfurt a M.: Suhrkamp, 1981. 102 Sárospataki füzetek 2010/4
