Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Csohány János: A magyarországi protestáns pátensharc záró szakasza
CSOHANY JÁNOS gessé váló politikai és katonai intézkedésekkel a konvent idején kiket kíván megbízni, mert a szóban forgó szuperintendenciális konvent az országos vásár alkalmára van tervezve, és a túlzsúfolt Debrecenben nem egy olyan konfliktusra lehet számítani, ami a külföld figyelmét is magára vonja. A főkormányzó javaslatot tett arra, hogy változtatni kellene az egyházalkotmány elfogadtatásának stratégiáján úgy, hogy azt a birodalom többi tartományára is ki kellene terjeszteni, ahol várhatóan örömmel fogadnák, s ennek hatására a magyarországi protestánsok is elfogadnák azt. A kultuszminiszter hozzáfűzte, hogy hamarosan Erdélyben kívánja bevezetni ugyanezt az egyházalkotmányt. A császár úgy nyilatkozott, hogy kész elfogadni a javaslatokat.1 A kormánynak minden oka megvolt arra, hogy komolyan aggódjon 1859 decemberének végén a protestáns pátens végrehajtását illetően. A törvény erejével életbe léptetett egyházalkotmányt először a nyolc (négy református,négy evangélikus) egyházkerületi közgyűlésnek kellett volna elfogadnia és önmagát annak megfelelően átszerveznie, aztán az alájuk tartozó egyházmegyéknek (reformátusoknál traktusoknak, evangélikusoknál széniorátusoknak), végül az egyházközségeknek tenniük ugyanazt. Ezt az elfogadást és a pátenses egyházalkotmány alapján történő átszerveződést nevezték koordinációnak. A régi szervezet alapján működő egyházkerületi közgyűlések azonban valamennyien elutasították a koordinációt. Ezzel megtagadták ennek az állami törvénynek a végrehajtását és ezzel — a kormány szerint - megszűntek létezni. A törvény betűje szerint ezek után az egyházmegyék és egyházközségek nem koordinálhattak, mivel az csak felülről lefelé történhetett, a szuperintendenciáktól a traktusokon vagy szeniorátusokon át az egyházközségekig. Ennek ellenére előfordult, hogy egyes evangélikus egyházmegyék és nem kevés egyházközség koordinált. A kormány ezt elfogadta törvényesnek, holott az ellenkezett a saját pátenssel kibocsátott törvényével. 1859 végéig a pátenspárti Evangelisches Wochenblatt szerint 133 anyaegyházközség 230.000 lélekkel koordinált az evangélikus egyházban. A kortárs Rogge szerint 163.000 lélek szavazott a koordinációra, 42.000 még nem szavazott, 2.844.000 viszont elutasította. Az evangélikus egyházkerületek 37 egyházmegyéjéből 7 koordinált, ezek tagjai túlnyomóan szlovák, kisebb részben német nemzetiségűek voltak. A reformátusok közül addig sem az egyházmegyék, sem gyülekezetek nem fogadták el a pátenses egyházalkotmányt.2 1 Ministerratsprotokoll (továbbiakban MR. Protokoll) Haus- Hof- und Staatsarchiv Wien (továbbiakban HHStA Wien) 1859. december 39. 3-4. pont. CSOHÁNY JÁNOS: A magyarországi protestánsok abszolutizmuskori bécsi kormányiratok tükrében. Bp., 1979. (Theologiai tanulmányok. Új folyam. 8.) (továbbiakban CSOHÁNY, 1979.) 131-132., 187-188.; A témához Id. CSOHÁNY JÁNOS: A Habsburg-önkényuralom változásai. Confessio 1979. éfv. 3. sz. 65-77.;Uő.: Révész Imre, az abszolutizmuskori ellenállás élharcosa. Theologiai Szemle 1984. évf. 2. sz. 77-86.; BUCSAY MIHÁLY: A protestantizmus története Magyarországon 1521-1945. Bp., 1985. Gondolat Kiad. 204-206. 2 CSOHÁNY, 1979. 133.; ZSILINSZKY MIHÁLY. A magyarhoni protestáns egyház története. Bp., 1907. (továbbiakban ZSILINSZKY, 1907.) 707.; ROGGE, WALTER: Österreich von Vüágos bis zur Gegenwart. Leipzig, 1872-73. 2. Bd. 29.; Idézi GOTT AS, FRIEDRICH: Die Frage der Protestanten in Ungarn in der Ära des Neoabsolutismus. Das ungarische Protestantenpatent vom 1. September 1859. München, 1965. Vlg. Oldenbourg. (Buchreihe der Südostdeutscherl Historischen Komission. 14.) (továbbiakban GOTTAS.) 100. 46 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2010/4
