Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Posztmodern vallásosság és médiatelítettség
Rácsok Gabriella nyos típusú érzésekre való tartós hajlamként értelmezhető, a lelkiállapot pedig a bizonyos helyzetekre adott átmeneti, többnyire megmagyarázhatatlan érzelmi reakcióként.44 Ezek a diszpozíciók a létezés általános rendjének koncepcióin alapulnak. Geertz itt azt konkretizálja, miben különböznek a vallásos érzések vagy hajlamok más jellegű érzésektől vagy hajlamoktól. Abban, hogy egy körülményektől, helyzettől nem függő cél elérésére irányulnak, és valamilyen transzcendens igazságnak a szimbólumai, valami hétköznapin túlira vonatkoznak. Geertz szerint a vallási szimbólumok elsődleges célja az, hogy az ember életében uralkodó káoszt kezeljék, és azt az érzést teremtsék meg, hogy az életnek van értelme és rendje a megtapasztalt káosz ellenére. Az élet három olyan alapvető területén fenyegeti az egyént a káosz, ahol korlátokba ütközik. Ezek a következők: elemzőképesség (meddig mehet el az értelem a magyarázatban?), tűrőképesség (mennyi szenvedést bírunk el?) és erkölcsi belátás (mennyi igazságtalanság engedhető meg?). A vallás tehát felismeri a nem-tu- dás, a fájdalom és az igazságtalanság elkerülhetetlen voltát, miközben tagadja, hogy ezek az irracionalitások a világ egészére jellemzőek.45 A vallás ezeket a koncepciókat a tényszerűség aurájába öltözteti. A valóság koncepciói nem fikciók, hanem leírásai (vagy az etika esetében normatívái) a világ tényleges természetének. A valóságnak ez a megállapítása nem egyszerűen csak a hit cselekménye, hanem kifejezésre is jut a vallásos életben rímsokon keresztül. A rímsok egyesítik a megélt (tapasztalt, észlelt) világot az elképzelt világgal, vagyis a világot, ahogyan van azzal, amilyenné lennie kellene.46 Ebben az aurában a lelkiállapotok és motivációk egyedülállóan valóságosnak tűnnek: a rituális kontextusból visszalépve a hétköznapi kontextusba, az egy tágabb valóság részleges formájává válik, amely korrigálja és kiegészíti a hétköznapi világot, azaz hatással van arra, ahogyan a rítusban résztvevő önmagát és a világot látja.47 Lyden szerint ezeket a (kvázi-)vallási funkciókat a film is betöltheti. A film is tekinthető szimbólumrendszernek, mégpedig vizuális és narratív szimbólumok rendszerének, amelyek világnézetet, értékrendszereket közvetítenek. Ezek a közvetített világnézetek és értékrendszerek lelkiállapotokat (pl. nyugalmat, reményt)48 és motivációkat (pl. cselekedjünk jót, legyünk önmagunkhoz hűek, szeressük családunkat stb.) hoznak létre. A filmes elbeszélések is szolgálhatnak modellként a valóságról és a valóság számára: leírják valamilyennek a világot, ugyanakkor azt is bemutatják, hogy milyennek kellene lennie. A világot többnyire olyannak láttatják, mint ahol a jó győzedelmeskedik a rossz fölött, ha pedig egy film eltér ettől a konvenciótól, az nyugtalanságot okoz a nézőben. Sokan a mindennapi élettől menekülnek a filmekhez, ugyanis a filmekben bemutatott világ általában rendezettebb, 44 Geertz: „A vallás..82-84. 45 Uo. 85-87,98. 46 Uo. 102-103. 47 Uo. 114. 48 Nemcsak a filmes elbeszélésre, de a (mozgó)képpel való találkozásra is igaz, hogy az értelmen túl az érzelmekre is hat. Az egyének együttesen és külön is legalább két szinten reagálnak a képekre: intui- tív-affektív (érzelmi-indulati) és racionális-effektív szinten. Az intuitív dimenzión keresztül a vizuális művészetek színek és arányok által ideálokat és jelentést közvetítenek; míg a forma és az elhelyezés (kompozíció) a vizuális kommunikációnak azokat a módjait jelöli, amelyek a racionalitásnak szólnak. Diane Apostolos-Cappadona: „Iconography”, in: John Lyden (szerk.): The Routledge Companion to Religion and Film. London-New York, Routledge, Taylor & Francis Group, 2009. 442. 88 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2010/3
