Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Fazakas Sándor: Hogyan tovább? A lelkésztovábbképzés elvi szempontjai és gyakorlati tapasztalatai. How Shall We Go Further? Theoretical Aspects and Practical Experiences of the Continuative Training of Ministers
A LELKÉSZTOVÁBBKÉPZÉS ELVI SZEMPONTJAI ÉS GYAKORLATI TAPASZTALATAI 15-20 év... De nem véletlen és nem semmittevés az, hogyha a lelkipásztor olvas és olvas, ha erre igénye is van, mert hogyan lehet az Igét megérteni és különböző formákban megértetni igehirdetés és lelkigondozás stb. által, ha nincs idő és lehetőség a teológiai tudományokban való elmélyülésre? Meggyőződésem szerint a teológiai ismeretek elmélyítése és aktualizálása nagyon fontos területe szolgálatunknak. Látnunk kell, hogy míg az egyház körül a világ ún. információs társadalommá vált, úgyis mondhatjuk, hogy a technikai civilizáció által „tudományosításra” került a közélet, hiszen a tudomány hasznosítása mobil telefonon, interneten keresztül szinte evidencia, nem elégedhetünk meg azzal, hogy csökkent és megrekedt ismeretszinttel végezzük szolgálatunkat... Tehát a kognitív ismeretek továbbfejlesztése a lelkipásztori pályán és az egyházi kommunikációban elengedhetetlenül szükséges! Ugyanakkor a teológiai ismeretek iránti egyre kitapinthatóbb és komolyabb igényt tapasztalunk a körülöttünk levő világban. Debrecenben meghirdettünk egy úgynevezett teológiai minor képzést, a legtöbb teológián van „okleveles teológus” (nem lelkészi szakképesítéssel záruló) szak, ami azt jelzi, hogy olyan jelentkezők is érdeklődnek teológiai ismeretek iránt, akik nem akarnak lelkészek lenni, más hivatást gyakorolnak, de újságíróként, vállalkozóként vagy üzletkötőként jön, és teológiát akar tanulni. Egy ilyen növekvő (még ha nem is tömeges) igénnyel szemben nem hiszem, hogy tovább tartható az az álláspont, hogy a teológia művelése csak a lelkipásztor ügye, kötelessége vagy éppen adóssága... A teológiai kompetencia csak akkor alakul ki a képzés-továbbképzés során és azt követően, ha az Evangélium tartalmának kommunikálása együtt jár a párbeszéd igényével, a nyitottsággal és egyfajta konszenzuskereséssel ott, ahol van igény a hittartalmak elmélyítésére, a teológiai ismeretek elsajátítására. Egy olyan méretű egyházban is, mint a Magyarországi Református Egyház látjuk, hogy különböző teológiai nézetek és iskolák, különböző kegyességi irányzatok is meg kell, hogy férjenek egymással. Nyitott kérdések maradtak értelemszerűen, hogy mi a továbbképzés célja az előbbiek fényében: az evangéliumi mértéknek való megfelelés a reformátori tisztség értelmezésében, az új társadalmi kihívásoknak való megfelelés, egyfajta szakmai eszköztár elsajátítása vagy az önképzés segítése? Milyen legyen a formája a továbbképzéseknek: két-három napos szeminárium, vagy — ahogy hallottuk az előbbi felajánlott lehetőségek közül — egy-egy tudományegyetemen vagy más formában plusz ismereteket szerezzünk, diplomával záruló képzéseket végezzünk el? És mire tekintsen a továbbképzés tartalma a teológiai diszciplínák szemszögéből: história, biblikum, gyakorlati teológia alapján szervezzük a továbbképzéseinket, vagy pedig az igényelt gyakorlati eszköztár kielégítése végett? Milyen legyen a számonkérés? Kredit alapú tanúsítvány zárja a továbbképzéseket, vagy a pályán való előrehaladásnak legyen feltétele a továbbképzésben való részvétel? Hogyan vizsgálja ezt az egyházkormányzat, milyen szankcióban legyen része annak, aki egyáltalán nem vesz részt továbbképzésben? Ezek mind eldöntendő kérdések! Azt ígértem, hogy a zsinat döntéséről is röviden tájékoztatással leszek. Az utóbbi zsinati ülésszak Balatonszárszón úgy határozott, hogy felállításra kerüljön az Országos Továbbképző Koordinációs Testület a kerületek tanulmányi felelőseinek részvételével, amely testületnek az lenne a feladata, hogy a kerületi továbbképzések szempontjait összehangolja, előzetesen is véleSÁROSPATAKI FÜZETEK 109
