Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Fazakas Sándor: Hogyan tovább? A lelkésztovábbképzés elvi szempontjai és gyakorlati tapasztalatai. How Shall We Go Further? Theoretical Aspects and Practical Experiences of the Continuative Training of Ministers
Fazakas Sándor tisztnek nem önmagában és önmagáért, mintegy magától értetődő módon van tekintélye és presztízse — ez a kor már eltűnt! Vannak hagyományőrző vidékek, ahol még a lelkipásztori tisztnek „ab ovo” tekintélye van, de nagyon sok helyen, szekulá- risabb környezetben, a lelkésznek naponta, személy szerint kell újból és újból hitelesítenie a lelkipásztori tisztet. Előbb mint embert kell, hogy engem megismerjenek és elfogadjanak, hogy utána el tudják fogadni azt, hogy lelkész is vagyok, és hogy mit jelent egyáltalán ez a hivatás. További elemzés tárgya lehetne, hogy mindez mit jelent a munkabírásomra, az önértékelésemre nézve, nem megterhelő-e az, hogy naponta magunknak kell hitelesíteni a tisztséget, és hogy nem vezet-e ez egy idő után kiégéshez, konfliktushelyzetekhez vagy más problémákhoz? De a személyes kapcsolat és az emberek egzisztenciális érintettsége az a két döntő momentum, amely alapján az emberek valóban kapcsolatba kerülhetnek az Evangéliummal. További kérdés: „mennyi teológiára” és „milyen teológiára” van szüksége egy gyakorló lelkipásztornak? Kevés teológiára vagy sok teológiára, alapfokú képzésre vagy emelt szintű, tudományos képesítésre? Hallottunk az előző prezentációban az ún. Bologna-típusú képzésekről. A teológus ill. lelkészképzés osztatlan mesterképzés csakúgy, mint a jogász- és az orvosképzés. Tőlünk nyugatabbra nagy viták zajlanak még ma is a Bologna folyamat egyházi képzésbe való bevezetése kapcsán: szabad-e „clerus minor”-hssn és „clerus major”-bíLrí gondolkodni egy esetleges átstrukturált képzés alapján; vagyis megengedhető, hogy legyen három és ötéves képesítéssel rendelkező lelkész? A vélemény inkább arra hajlott, hogy nem szabad, viszont gyülekezeti munkatársak képzését is figyelembe véve, átgondolásra vár a kérdés: milyen és mennyi teológiai képzésben részesüljön egyfelől a leendő gyülekezeti lelkipásztor, másfelől a gyülekezeti munkatárs? Általában az a tapasztalat — és ez nem értékítélet —, hogy ott, ahol egy zártabb, kulturálisan homogén közösséget találunk, pl. egy vidéki, jól értelmezett hagyományőrző közösséget, ott egyszerűbb vallási kommunikációra, egysíkúbb vagy egyértelműbb teológiai közvetítésre van szükség. De pl. urbánus vagy szekuláris közegben, ahol bizonyos etikai kérdésekre is reflektálni kell, ahol nyilvánosan kommunikálni kell az egyháznak a véleményét társadalometikai kérdésekben, ott heterogénebb, más típusú teológiai kompetenciára van szükség. Nem lehet egyforma tartalmú és intenzitású a teológiai tudományok alkalmazása és teológiai igazságok közvetítése különböző gyülekezetekben, vagy különböző gyülekezeti rétegalkalmak esetén, városi vagy utcamisszióban, fiatalok és idősek, értelmiségiek és hajléktalanok között. 6 6. Továbbképzés a teológiában A teológia műveléséhez meggyőződésem szerint időre van szükség! Az elején említettem azt, hogy a protestantizmus abban hozott újat, hogy a lelkésztől egyfajta intellektuális tevékenységet várt el. Igaz, hogy a mi lelkészképzésünkben nincs Bo- logna-rendszer, viszont az ilyen típusú képzésnek a szele, s annak a politikának hatása nálunk is megjelenik... Miért? Azért mert a Bologna-típusú oktatáspolitika olcsóbb képzésben, egy hasznosíthatóbb ismereteket átadó képzésben érdekelt: gyorsan piacképessé tenni a szakmát, és hamar elsajátítható, praktikus ismereteket nyújtani a hallgatóknak. Viszont a teológia művelése egy másfajta életritmust és habitust igényel. Olvasásra, gondolkodásra, imádkozásra, párbeszédre van szükség itt, lehet, hogy a vidéki parókiák csendjében, amelyet szintén felkavart az utóbbi 108 SÁROSPATAKI FÜZETEK
