Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Hörcsik Richard: A Kálvin-kutató Nagy Barna emlékezete
A Kálvin-kutató Nagy Barna emlékezete református temetőkertben.”9 Nagy Barnát 1969. szeptember 17-én Budapesten, egyik előadása alatt érte a halál. Kálvin-kutató munkásságának időbeni és tematikai periodizációja Nagy Barna közel harmincéves Kálvin-kutatói munkássága három nagy szakaszra osztható: 1941 és 1947 között mint teológiai tanár elsősorban szisztematikai alapon vizsgálja Kálvin teológiáját. Azon belül is politikai teológiáját helyezi új megvilágításba. Mintha ezzel a témával is üzenni akart volna a világégés felé sodródó magyar és európai országok teológusainak, felelős egyházi vezetőinek! Ugyanakkor ebben a periódusban az 1943-as svájci tanulmányútja alkalmával megmutatkozik a forráskutató tehetsége is. Amikor pontosan számba veszi Kálvin addig kiadatlan prédikációit, mintegy újabb izgalmas kutatási területet jelölvén ki a jövő számára. 1949 és 1956 között Nagy Barnát mint Kálvin kommentárjainak szakavatott magyar fordítóját ismerhetjük meg. A Római Levél magyarázatának magyar fordítása 1954-ben jelenik meg. Az 1956-os események azonban a Zsidókhoz írt levél magyarázata magyar fordításának kiadását késleltetik, csak 1965-ben lát napvilágot. 1957 és 1969 között Nagy Barna új Kálvin-kutató arca mutatkozik meg: a forráskutatóé. Kálvin kiadatlan Ezékiel könyvének prédikációit ülteti át mai franciára. Tematikailag pedig négy téma köré csoportosítható Nagy Barna Kálvin- kutató munkássága: 1. Kálvin politikai-teológiájának vizsgálata. 2. Nyomtatásban megjelent kommentárjainak magyar nyelvű fordítása. 3. Eddig kiadatlan prédikációinak forráskutatása. 4. A magyar protestáns „Kálvin-kutatás” megszervezése. Mind a négy területen maradandót alkotott. Kutatása haláláig „szenvedéllyel és örömmel” töltötte el!9 10 Kálvin (politikai) teológiájának szisztematikai vizsgálata Nagy Barna Kálvin-kutató munkásságának első szakasza dogmatikai síkon bontakozott ki. Amikor 1937-ben Sárospatakon a dogmatika professzorává nevezik ki, leginkább Barth Károly teológiájával foglalkozik. Azonban ezzel párhuzamosan bontakozik ki Kálvinnal való foglalatossága. Barth mellett Kálvint tartja „legnagyobb tanítómesterének”. Nagy Barna rendszeres teológiai gondolkodásának alapja: a református konfesszionalitás.11 Mindig is az egyház épülését tartja szem előtt. A két legalkalmasabb eszközt ehhez Kálvinban és Barth-ban látja - fogalmaz Koncz Sándor. A barth-i teológia egyik leghitelesebb magyarországi tolmácsolója és képviselője, mestere intenciói alapján egyre többet foglalkozik Kálvinnal, annak teológiájával. Ennek első látható jele 1941-ben jelenik meg a Theologiai Szem9 RL, 1969. 41. sz. október 5. 10 Lásd erre vonatkozóan a Reformátusok Lapjában készített interjút. Makkay Miklós: Szenvedéllyel és örömmel tölti el..., - Beszélgetés dr. Nagy Barna tudományos kutatóval. RL, 1966. december 25. 4. p. i4ThSz, 1969.11-12. sz. 359. p. 11 ThSz, 1969.11-12. sz. 359. p. Sárospalaki FH/tick 69