Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Fekete Csaba: Az énekíró Beregszászi Pál (1751-182)

Az énekíró Beregszászi Pál ( 1 7 5 1 — 1 8 2 9)

dekben a rigmusgyártó (búcsúztatókat közreadó) kántortanítók, valamint a 19. század vasárnapi iskolai mozgalma, az 1877 utáni újabb átdolgozó hullám és énekeskönyvi revízió, valamint a 20. századi ébredési hullám meg ennek énekeskönyvekben föltűnő termékei sokkal sablonosabbak, gyarlóbbak, mind verselést, invenciót és prozódiát tekintve. Ez a helyzet a 20. század végén sem javult lényegesen.

Falusi vallásosság, korszellem, múlandóság

Megmaradt 1948-as énekeskönyvünkben is ennek a kornak néhány alkotása. Alexander Franz Kleist (1769-1797) típusosnak mondható A csillagos égnek seregei ott fenn kezdetű éneke a természet csodálatát, csaknem istení- tését fogalmazza meg, amely azonban a Teremtőre és Gondviselőre irányítja a hívő figyelmét, hogy neki adjon hálát mindenért, és csatlakozzék a hallél- zsoltárok meg a mindenség hódolatához, az örökkévaló isteni dicsérethez. A fordító Lengyel József (1770-1822) hasonló saját énekek sorával járult hozzá az emlegetett 1806-os énekeskönyvhöz. Ennek a hangnak a többszörözése található meg az új ízlés jegyében szerkesztett énekeskönyv alkotásaiban, amelyek aztán már a következő évszázad elején is alig maradtak meg a Baltazárféle énekeskönyvben (1921), azóta pedig még a megmaradtak is kirostálódtak. Lengyel József énekeit sem zengetik úgy a falusi gyülekezetek, mint néhány évtizeddel korábban. Mindez tükrözi a református kegyességi típusok módosulását, egyben a társadalomszerkezet, a gondolkodás, a református egyházi miliő a teljes átalakulását. Elszakadást a természet világától és a természeti képektől, a népköltészettől, a sokáig meghatározó nemzeti-népi szemlélettől.

Trianon egyik végzetes következménye a magyar falu zárt társadalmának végleges felbomlása, majd napjainkra szinte teljes mértékű megszűnése. Ez immár megfordíthatatlan folyamatként része napjaink egyháztörténetének. A sztálini szövetkezetekbe kényszerült vagy a szükség miatt ingázó munkássá átvedlett gazda, a mezőgazdaság üzemi szakmunkása nem testesítette meg többé a millennium táján még meglévő idilli és patriarkális közösséget. O sem tud és nem is akar többé falusi ember módjára élni és gondolkodni, az azóta felnövekvő nemzedék végleg nem. Nincs hagyományos református falu, hazánk nem falusi társadalomra alapozott mezőgazdasági ország, mint himnuszunk ért kalászt lengető soraiban. Megszűnt az agrikultúra világában természetes kegyesség, a természeti erők tapasztalása, az imádság és munka összetartozása. Üldözött volt, elmaradottnak és ártalmasnak bélyegzett volt az előbbi évtizedekben az istenesség. Mára kihalt az istenes gazdák idős nemzedéke, a földet, mezőt, jószágot szerető embertípus. Gép, műtrágya meg a piac- gazdaság kiszorította. Mi lehet annak a vallásosságnak a sorsa, amely Beregszászi Pál idején még általános konvenció volt?

Az elmúlt korral tovatűnt ez az életérzés, kifejezésmód és az effajta viszonyulás. Városi és értelmiségi ember, aki kacsát lúdtól, körtét almától, nem hogy zabot búzától meg tudna különböztetni, villámlást, árvizet, késői fagyot és korai őszt sem úgy érzékel, mint Tompa Mihály, Szabolcska Mihály, Pósa Lajos, még korábban Beregszászi Pál kora. Jórészt a sokkal korábbinál is, szinte a Lámek koránál is távolabbinak tűnik ez a csaknem tegnapi vallásos szemlélet, amely egyrészt a maga falusi élete és észlelései keretei közé zárva tekinti

91