Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Fekete Csaba: Az énekíró Beregszászi Pál (1751-182)
Fekete Csaba a mindenséget, másrészt azonban ezt közvetlenül magához is öleli. Értékei és szépségei nem tárulnak fel olyan könnyen, mint Szenei Molnár magyar tájakkal és sorssal átitatott zsoltárverseiben, de még sok régiséget őriznek nyelvben és szemléletben. Konkrétságuk nem veszélytelen. A naiv és közvetlen megfeleltetés, amely minden égzengést közvetlenül isteni szózatnak, Ábrahám Izsák és Jákob Istene haragvásának tekint, lehatárolja a kegyelemtant, és a bűn- bűnhődés közvetlen összefüggésében mintegy kölcsönszerződéssel helyettesíti az isteni szuverén szándékot, ezáltal aztán az üdvözítés története jelen van mindennapjaiban. Szinte fatalizmus, ahogy a mindenhatóságot tetszése szerinti szeszélyek birtokosaként rangsorolja. A felvilágosodottak ezért támadták a keresztyén vallást azzal, hogy csupán véletlenszerűnek, találomra bekövetkező eseménynek ismerték el az összes történést, amelyeknek az eleve elrendeléshez és a gondviseléshez semmi közük nincsen. Százados hagyománya volt már a gép, az óramű szemléletnek (amely Madáchnál is jelen van) a 18. században. A Teremtő (főfő igazgató, mesteri alkotó) létét és művét elismerték, de aztán a magára hagyott világban a törvényszerűségek mechanikus érvényesülésével és a véletlen szerencsével számoltak csupán, elvetettek minden személyességet és közvetlen isteni beavatkozást. A Beregszászi énekeiben megnyilvánuló kegyesség más vonalat követ. Racionális megfontolásokat és felvilágosodott ismereteket egyeztetni tud a protestáns ortodoxia biblikus vértezettségével. Ez általános vonása volt még a Benedek-féle énekeskönyvnek is. Sem magyar teológiatörténetünk, sem közelebbről a gyülekezeti kegyesség tipológiája szempontjából nincs kellően feltárva ez a terület. Beregszászi Pál énekeiben a természet erői és jelenségei intelmek, jelek. Ezekből, tehát az általános kijelentésből biztatást kapunk és késztetést, hogy életünket, napi ínségünket és bajainkat is másként szemléljük, mint ahogyan ezt a környező, kiábrándult vagy elbizakodott világ szokta. Az életen túlmutató reménység jelen volt a szántóvető ember mindennapjaiban és fohászaiban, az énekelt imádság Isten előtt bemutatott áldozatában. Summary Paul Beregszászi and his religious poetry A new reformed hymnal was edited in 1806 and printed two years later by the Reformed Church in Hungary and in Transylvania. This was the first one published officially as accepted by the Synod and appointed to be used in church service. Earlier hymnals and Psalters were authorised by custom. At the beginning of the 19th century, the editors adopted literary ideas of classicism and replaced orthodox confessionalism by deism and rationalism. Thus they broke the legacy of Reformed liturgy and hymnology, discarded old hymns, paraphrases and canticles or considerably reshaped them. Yet some of the special heritage and characteristics of orthodox piety survived in their hymnal interwoven with modernism, which still had artistic and Christian values, as they seem to be of much higher literary level than many of the 20th century religious songs in fashion. 92 Siinispiiliiki Fiizi'kk
