Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 4. szám - TANULMÁNYOK - J. D. G. Dunn: Mi az Újszövetség teológiája?

J. D. G. Dunn

tosságokkal együtt, amelyek létrehozták a szöveget, ugyanakkor kifejezésre is jutottak a szövegben, a szöveg fejlődésben levő megismerésének részeként vagy egy párbeszéd részeként, mely nem statikus és univerzális. Ahhoz tehát, hogy belépjünk az újszövetségi teológiába, el kell kezdeni újra átélni a teológiát teologizálásként, kezdve azzal, hogy megmerítkeziink abban az élő teológiában, mely Jézusból és az őrá történő reagálásból árad, inkább a szöveggel olvasunk, ahelyett, hogy azt feltételezzük, hogy egy hermeneutikai sejtés mindig produktívabb a kortárs magyarázatban.8

Ez a megközelítés nem feltételezi, és nem követeli meg, hogy az újszövetségi teológus valójában csak a hit nézőpontja felől tudja megközelíteni a szöveget. Nem jelenti azt sem, hogy az Újszövetség csak hit által hallható, vagy csak egy egyházi kontextusban érthető meg. Osztom John Barton nemrég kifejtett véleményét azzal a nagyon helyes szándékával kapcsolatban is, hogy „tegyük zárójelbe” (kezdetben mindenképpen) az igazság kérdését, amikor valaki értelmezni próbál egy bibliai szöveget, másrészt egyetértek vele abban, hogy milyen veszély az, ha korlátozzuk vagy beszűkítjük a Bibliát egy hívő közösségbe. Az utóbbi gondolat az, mely szerint a Biblia már nem szólhat olyan valakihez, aki a keresztyén hiten kívül van, ami számomra megdöbbentő. Ezzel ellentétben egy olyan olvasónak, aki empatikusán igyekszik olvasni (vagy inkább hallgatni) a Szentírást - meggyőződésem szerint egy bizonyos mértékű empátia nélkülözhetetlen azokkal az aspektusokkal és célokkal kapcsolatban, melyek egy szövegben kifejezésre jutnak ahhoz, hogy bárki (legyen az olvasó vagy hallgató), helyesen értékelje a hallottakat -, képesnek kell lennie arra, hogy felelősségteljesen hallgassa a szöveget. A mondanivaló iránti nyitottság bizonyos foka továbbá sok esetben azt eredményezi, hogy egy kezdetben agnosztikus olvasót meggyőz vagy éppen megtérít az, amit olvasott vagy hallott.

Különösen az újszövetségi teológus számára létezik egy középút, egy semleges és elkötelezett megközelítési mód, egy történeti és egy teológiai, egy modern és egy nem modern olvasat között. Az újszövetségi teológusoknak ugyanis kritikusan és történelmi tudással lehet és kellene olvasniuk a szöveget, mások ellenben feltehetően azzal az érdeklődéssel is akarják olvasni, hogy empátiával tanuljanak, vagy hogy újra megtapasztalják azt, mi volt az, ami a szöveget annyira fontossá és olyan erőteljessé tette számukra, akik először hallották, és hogy hajlandóak legyenek azokkal a fő teológiai, társadalmi és etikai kérdésekkel foglalkozni, amelyekkel találkoznak. Egy újszövetségi teológusnak azért fontos annyira belemélyednie az újszövetségi szövegek élő szituációiba, amennyire csak lehetséges, hogy megtanulja, miként művelték a teológiát, és milyen hatások érték a teologizálást a keresztyénség legkorábbi napjaiban. Miközben ezt teszik, megismerkednek azokkal a modellekkel és precedensekkel, melyek szükségesek ahhoz, hogy a teológiai és szociális kér8 Räisänen - az exegéta aktualizálásra vonatkozó erőfeszítése csak a források feletti teologizáláshoz vezethet; én inkább azt mondanám: a forrásokkal való teologizáláshoz; ROWE a következő gondolatokat idézi Ebelingtől: Az Újszövetség teológiáját soha nem lehet megírtnak tekinteni. Nem lehet soha megírt teológiaként felfogni, mert az Újszövetség teológiája alapvetően soha nem egy végleg lezárt könyv, hanem olyan feladat, mely velünk folytatódik mindennap.

134 Si'truspalaki Fiizijek