Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 4. szám - TANULMÁNYOK - J. D. G. Dunn: Mi az Újszövetség teológiája?
J. D. G. Dunn amint az az Újszövetségben található ószövetségi idézetekből egyértelmű. Ez a tény önmagában is elég komolyan bonyolítja a zsidó Biblia és a keresztyén Biblia kontinuitásának/diszkontinuitásának kérdését. Az újszövetségi írásokkal kapcsolatosan a probléma még komolyabb, mivel az első században még nem volt újszövetségi kánon. Természetesen beszélhetünk olyan Jézus- hagyományokról, amelyeket nagyra becsültek, és amelyek mérvadóak voltak, valamint olyan páli levelekről, amelyek hamarosan közkézen forogtak, és elkezdődött az egyfajta proto- kanonikus státuszuk elfogadása az egyre szélesedő egyházi körökben. Ennél azonban egy kicsivel többről van szó. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kánoni státusz valójában soha nem jelentette az összes újszövetségi írás egyenlő státuszát. Azokat, amelyeknek apostoli tekintélye nagyon kétséges volt, el egészen a negyedik századig, valószínűleg helyesebben deutero-kanonikus névvel jelölték. A másodlagos írások státuszával kapcsolatos kérdéseket soha nem oldották meg végérvényesen vagy kielégítően. A valódi problémát azzal kapcsolatban, hogy az újszövetségi teológiát az újszövetségi kánonhoz kötjük az okozza, hogy nem az Újszövetség dokumentumait tekintjük az újszövetségi teológia normájaként, hanem inkább az Újszövetség negyedik századi értékelését és az újszövetségi kánon tekintélyének akkori elismerését. Az újszövetségi írók hangját nem az egyéniségükért becsülik, hanem főként egyező voltukért, vagy talán ami még aggasztóbb azért, amivel hozzájárulnak egy hitvalláshoz vagy szabályhoz (a hit szabálya). Ezeket a tanulságokat részben néhány írásból lehet leszűrni, ugyanakkor azonban a többi írásra is alkalmazzák, és mindez többnyire inkább a következő századok prioritásait tükrözi, nem pedig az újszövetségi írókét. De mi történik akkor, ha a szabályhoz való alkalmazkodás teherként nehezedik a különböző típusú nyelvezetre, meggyőződésre és a hit gyakorlatára? Mely esetben beszélhetünk egyáltalán a tulajdonképpeni újszövetségi teológiáról, vagy a negyedik századi egyház teológiájáról? Az a tény például, hogy az jeruzsálemi egyház első generációjának örökösei (a kanonikus dokumentumokban majdnem biztos, hogy a legjobban tükröződik Jakab levelében) teljes egészében megtalálhatók a későbbi századok úgynevezett heretikus zsidó-keresztyén szektáiban, azt az aggasztó kérdést veti fel, hogy a keresztyénséget, melyet Jakab ábrázol, teljesen elfogadták-e azok, akik elismerték az újszövetségi kánon tekintélyét. Ez a kérdés a következőket emeli ki: annak jelentőségét, hogy a bibliai teológia történeti diszciplína; annak fontosságát, hogy a szövegeket azok történeti kontextusában vegyük figyelembe úgy, ahogy azokat hallották, amikor először vagy végül leírták maradandó formájukban; a diakronikus olvasás fontosságát, figyelembe véve azokat a hatásokat, melyek a szövegeket formálták. Nem egyszerűen a szinkron olvasatra gondolunk tehát, melynek során a komplementaritás, más kanonikus szövegekkel való egybevetés válik elsődleges hermeneutikai alapelvvé. A kánon kérdése felveti a nem kanonikus szövegek kérdését is azzal együtt, hogy mennyire alkalmasak arra, hogy kellő megvilágításba helyezzék az Újszövetség teológiáját. Itt különösen fontosak az úgynevezett intertestamentális kor zsidó írásai, vagy még pontosabban a második templom zsidóságának posztbiblikus zsidó írásai. Ezek abból az egyszerű okból kifolyó126 .Siírnspalüki Füzeid
