Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Szatmári-Karmanoczki Emília: A magyar protestantizmus helyzete a 18. században, tekintettel a Patay-család egyházi szerepére
A magyar protestantizmus helyzete a 18. században, tekintettel a Patay-család egyházi szerepére katolikus ünnepek megtartását mindenki számára kötelezővé tette, ugyancsak kötelező volt a Resolutio értelmében a különböző hivatalokba lépéskor ún. decretalis esküf3° tenni, melynek célja a protestánsok kiszorítása volt az állami hivatalokból, valamint az ügyvédi pályáról is. Szintén kötelezte a protestáns céhtagokat a katolikus körmenetekben való részvételre. A nemesség számára megengedte ugyan a vallásszabadságot, de vallási kérdésben változtatniuk csak a király tudtával volt szabad, ugyanakkor kimondta azt is, hogy protestáns hitre áttérni szigorúan tilos(!). A protestánsok számára lehetővé tette szuperintendensek választását, de azoknak számát és hatáskörét is királyi engedélyhez kötötte (5.§). Ez utóbbi paragrafusban foglaltak részletes kidolgozását tartalmazza a három és fél évvel később kiadott II. Carolina Resolutio (1734. október 20.). Ez - a régi szuperintendenciák összevonásával — négy-négy egyházkerületet határozott meg mind az evangélikus (bányai, tiszai, dunántúli, dunáninneni kerületek), mind a református (tiszántúli, tiszáninneni, dunamelléki, dunántúli kerületek) egyházak számára, illetve engedélyezte minden kerületben egy- egy szuperintendens megválasztását. Az I. és a II. Carolina Resolutio teljessé tette az állam gyámkodását a protestáns egyházak felett. A rendelkezések után az előző századi, nagyarányú, véres üldözések ugyan megszűntek, de a protestánsoknak a családi és társadalmi életben való zaklatása annál inkább lehetséges volt. Tovább folytak a templomfoglalások, a protestáns gyülekezeteknek, iskoláknak, lelkipásztoroknak, tanítóknak ellehetetlenítése állandóan napirenden volt az állam és a katolikus egyház részéről. Különösen kíméletlen elbánásban volt részük a katolikus vallásukat protestánssal felcserélőknek vagy felcserélni akaróknak. III. Károly uralkodása alatt tehát a „rekatolizáció folytatódott, de finomabban átgondolt és kevésbé feltűnő eszközökkel.’^1 Lánya, Mária Terézia, mélyen vallásos katolikus volt, aki rendíthetetlenül hitt a római egyház egyedül üdvözítő voltában. Alattvalóit is minden eszközzel: megvesztegetéssel, fenyegetéssel vagy erőszakkal igyekezett a katolikus egyházba kényszeríteni. Vallásos buzgóságában a katolikus főnemesség, a klérus, katolikus hívei „a királynét követve, a Szent István jobb keze, a pócsi csodatévő és síró Szűz Mária képe hordozásával csaknem az egész országot búcsújáró hellyé változtatták”32. Mária Terézia trónra kerülésekor azonnal rászorult a magyar rendekre, hogy megvédje hatalmát a porosz uralkodóval szemben az örökösödési hábopolgári házasságkötést. Lelkiismereti kényszert alkalmazva, vagy éppen megmaradt előnyös helyzete alapján azonban még ezután is folytak a törvénytelenségek. 3° Decretumba, azaz határozatba foglalt esküforma, mely Szűz Máriára és a katolikus szentekre való hivatkozást is tartalmaz. A decretalis eskü - de facto - már korábban is kötelező volt. Az 1728/1729. évi országgyűlés egy „adóügyi bizottságot” hozott létre, melynek protestáns tagjai is voltak: Eördögh György, Péteri András, Zsemberi Sámuel és Katona Pál, akik a decretalis eskü letételét megtagadták. Erre Zsemberi Sámuelt és Katona Pált az országgyűlésből erőszakkal kihurcolták, és pert indítottak ellenük, végül még 200 forint bírságot szabtak ki rájuk. 31 Bucsay Mihály i.m. 127. p. s2 Csuthi Zsigmond i.m. 176. p. Sárospataki Fii/,elek 103
