Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kádár Ferenc: Az istentisztelet eszkatológiai tartama. The eschatological tenor of the church service
Az istentisztelet eszkatológiai tartalma A páli szereztetési ige, mely a legkorábban rögzített szöveg, alapvetően más koncepciót követ. Az apostolnak a konkrét gyülekezeti helyzetre vonatkoztatva kellett megfogalmaznia az úrvacsora igéjét. Korintusban pedig a gyülekezet közös étkezési gyakorlata bizonyos szociális és diakóniai kérdéseket, feszültségeket hozott a felszínre (lKor 11). Pál ezek kontextusában, ezekre válaszolva fogalmazza meg nagyon pontosan a szereztetési igét és a hozzáfűzött apostoli tanítást. Ennek ellenére a páli szereztetési igének is van eszkatologikus jellege: az úrvacsora cselekménye és érvénye addig tart, „amíg eljön” az Úr (26 v.). Tehát: „az úrvacsora az eszkatologikus messiás ekklézsia sákramentuma. Rendeltetése és funkciója arra az időre szól, amíg Urunk Jézus Krisztus ’meg nem érkezik’, vissza nem jön - látható és ítéletes felségében...”2^ ígéretünk van viszont az átmeneti idő eltelte után az úrvacsora meny- nyei teljességéről, mert meg van írva: „Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” (Jel 19,9) Az úrvacsorázó gyülekezet a Bárány jegyese, Krisztus menyasszonya, amely a beteljesülés és a várakozás kettősségében, Ura titokzatos jelenlétének boldogságában és eljövetele bizonyosságában él. 4. Az istentisztelet a mennyei liturgia anticipálása. Boross Géza az isten- tisztelet normái között az első helyen említi a mennyei istentiszteletet26. Czeglédy Sándor pedig ezt mondja: ,A földi istentiszteleteket, a világ bármelyik részében, bármelyik nemzet körében, bármilyen nyelven menjenek is végbe, az ugyanazon egy mennyei istentisztelettel való kapcsolatuk teszi isten- tiszteletté. ,.”27 Tehát nem történelmi hagyományok és helyi szokások, nem emberi elvárások és kegyességi irányzatok határozzák meg az istentisztelet lényegét, hanem az az örökkévaló mennyei liturgia, amelyet néhány helyen megsejteni enged Isten igéje. Hálaadásra és egyben felelősségre indító tény, hogy annak, amit mi a földi „szent összejöveteleken” teszünk, köze lehet a mennyei valósághoz. Hogyan valósulhat ez meg? Hogyan lehet az, hogy a földi lét és a mennyei valóság közötti áthidalhatatlan „közbevettetés” ellenére az istentiszteletben szent összefüggés valósulhat meg az ideigvaló és az örökkévaló között? A választ az igéből kapjuk meg. A mennyei istentiszteletről főként két újszövetségi könyvben olvasunk, a Zsidókhoz írt levélben és a Jelenések könyvében. Mindkettő középpontjában a dicsőség Krisztusa áll. Őbenne valósul hát meg az összeköttetés a menny és a föld között. A két könyvben kétféle szempont érvényesül. A Zsidókhoz írt levél Krisztust, mint az örökkévaló Főpapot, a mennyei istentisztelet cselekményének alanyát mutatja be (5-9. rész). Ő az Úr által épített „szentélynek, és igazi sátornak” a szolgája (liturgusa! 8,2), és „a jövendő javak főpapja” (9,11), aki tökéletes áldozatát egyszer s mindenkorra bemutatta (7,27; 9,25k). A Jelenések könyvének csodálatos istentiszteletében pedig mint az istentisztelet középpontja, az imádat tárgya jelenik meg a megdicsőült Krisztus, aki az Atya 25 Varga Zs.: i.m. 68k. 26 Dr. Boross Géza: A litnrgika vázlata, Budapest, 2000. 27kk. 27 Czeglédy S.: i.m. 176. Siíruspiiliiki lüzi'li'k 69