Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kádár Ferenc: Az istentisztelet eszkatológiai tartama. The eschatological tenor of the church service
Kádár Ferenc Milyen eszkatológiai jelentése van annak, hogy az istentisztelet húsvéti alapokon nyugszik? Húsvét egy új kezdet. Az Úr, aki test szerint is ismerhető volt (2Kor 5,16), itt már másként jelenik meg: a feltámadott Krisztus az eljövendő aión képviselőjeként, eszkatologikus létmódban találkozik övéivel. A húsvéti történetben azt látjuk, hogy Krisztus a tanítványokat bevonja ebbe az új aiónba. Pásztor János így fogalmaz: „Mikor a hét első napján a tanítványok találkoznak a feltámadott Krisztussal, akkor élik át az új időknek ezt a valóságát, és formálódnak Isten eschatologikus népévé. Ez az Úr napja értelme és jelentősége... ez a nap a feltámadás valóságával, a megfeszített és feltámadott Krisztussal való találkozásban az új aión valóságos megtapasztalásával ajándékozza meg a gyülekezetét.”11 Jézus Krisztus egész tanítása erre az újfajta találkozásra készített fel. Amikor megtisztította a templomot (Jn 2,i3kk), ezzel is eszkatologikus jelet adott, amelyben nem pusztán a kultusszal, a kultusz helyével való visszaélés ítéletét mondja ki, hanem az egész kultusz átértékelését is. „A templom megtisztításának története, ez a prófétai jel arról szól, hogy a jövőben minden istentiszteletnek Krisztus megváltó munkája az alapja... A Krisztusban jelenlévő Isten... a gyülekezeti istentisztelet középpontja, centruma, aki a megfeszített és feltámadt Krisztusban adta önmagát a világ életéért.”12 Az újszövetségi gyülekezetek megértették e tanítást, hiszen istentiszteletük gazdag volt azokban az énekekben, himnuszokban, amelyek a megváltó, a halálon diadalmaskodó, eszkatologikus hatalmú Krisztust dicsérik (Ef 5,14; Fii 2,6-11; Kol 1,15-20). Minden istentisztelet - vasárnap és hétköznap - húsvéti találkozás. A feltámadott Úr szembejön (Mt 28,9) a gyülekezettel. A húsvéti találkozások, különösképpen a Jn 20,19-23 leírásából látjuk, hogy ő, az Eljövendő, miként hozza és kínálja az új aión ajándékait. A bátortalanoknak hatalmát bizonyítja: előtte nincs akadály, mert ő Úr az anyagi világ törvényei felett. A félelmet kiűzi, helyette békességet ajándékoz, s a szomorúság helyett örömmel tölti meg a szíveket. Az erőtleneknek küldetést ad, s ennek végzéséhez erejét közli, Szentleikét bocsátja rájuk. Akik e húsvéti találkozásban elfogadják a Feltámadott ajándékait, valamiképpen maguk is az új aión képviselőjévé válnak. Az istentiszteletnek ez az eszkatológiai összefüggése felnyitja szemünket arra, hogy engedelmesebb hirdetői legyünk mindannak, amit a feltámadás ténye jelent az ember számára. Liturgiánk húsvét-központúsága ne csak a húsvéti ünnepkörben, hanem mindig érvényesüljön. Mi, reformátusok könnyen magunkra vállaljuk a nagypénteki keresztyénség szerepét. A halált legyőző Krisztus népe vagyunk, jobban tükröződhetne ez liturgiánkon és egész életünkön. James McCord egy igehirdetésében szép szavakkal mutat rá a húsvét lényegére, és a belőle következő szolgálatunkra: a húsvét „a világosság győzelme a sötétség felett, a szabadság győzelme a megkötözöttségek felett, a remény győzelme a csüggedés felett, az élet győzelme a halál felett. A kegyelem csodája 11 Pásztor: i.m. (1985) 26. 12 Lenkeyné: i.m. (2002) 71. 66 Sáni\|iiilaki tuzilii