Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Füsti-Molnár Szilveszter: Folt és ránc nélküli egyház. Church without Spot or Wrinkle
Folt és ránc nélküli egyház 2) A negyedik fejezetben (A Magyarországi Református Egyház - ’hivatalos’ szolgáló egyház teológiájának bemutatása 1945 és 1989/90 között) a Magyarországi Református Egyház rendszerváltás előtti (1945- í989/9o) teológiai diszpozícióiba tekintünk bele, figyelemmel kísérve az adott időszak politikai, szociológiai és kulturális jellemzőit. A donatista tényezők szempontjából a következő 3 aspektust kell kiemelnünk ennek az időszaknak az elemzése nyomán, mint ami előkészíti a donatista tényezők meghatározottságát a rendszerváltás utáni években: a) Az Magyarországi Református Egyház identitás-vesztése a két világháború közötti világos teológiai meghatározások ellenére sem állt meg az erózió útján. A Magyarországi Református Egyháznak nem volt olyan egységes, összehangolt teológiai programja, melyben az ébredési és egyesületi törekvések más teológiai irányzatokkal, mint például a történelmi kálvinizmus és barthianizmus, szintézisre juthattak volna. Egy olyan közös történelmi szituációra kellett választ keresni, amelynek jellegzetessége, hogy a liberális teológiai gondolkozás által meggyengült egyházi élettel, egy bukott kommunista diktatúrával kellett szembenéznie, és azzal a helyzettel, amelyben a trianoni döntések értelmében a magyar reformátusság mintegy fele a magyar határokon kívülre rekedt. Az egyik oldalon a kultúrprotestantizmus jelentett túl nagy kihívást, míg a másik oldalon a fokozódó kiábrándultság és apátia kezdte megbénítani az egyház életét. Ez nem csak a gyülekezetek tagjaira, hanem a lelkészekre is érvényes volt. Az egyetlen közös felismerés az volt, hogy egyházi és nemzeti megújulásra van szükség, amelyben a református teológiának csak akkor lehet szerepe, ha visszatalál a bibliai-reformátori alapokhoz. Ennek a lehetőségét az állammal megkötött 1948-as egyezmény hosszú időre késleltette. A frontvonalak élesen körvonalazódtak azok között, akik az új szocialista államapparátust egyházilag kívánták minden eszközzel kiszolgálni, mondván az egyház megmaradásának ez az egyetlen lehetséges útja. A hivatalos egyházi vezetés nem vonta kétségbe az Isten létét, ugyanakkor azonban az ateista ideológiával kollaborált, amely során világossá vált, hogy semmi esetre sem úgy tekintenek Istenre, mint Kyriosra. A másik oldalon ennek ellenhatásaként formálódott a református hitvalló magatartás, amelynek szerepe 1956-ban világosan megmutatkozott. Publicitást a forradalom előtt sem igen kaphatott ez a mozgalom, a forradalom leverése után pedig nagyon sokan a hitvallók közül a véres megtorlás áldozatává váltak. A szolgáló egyház teológiája olyan súlyos ekkléziológiai deformitásoknak a jegyeit hordozta magán, ami alapvetően rengette meg az egyház lényegénak meghatározását. Gyakorlatilag ebben az időszakban minden túlzás nélkül állíthatjuk (és ez a második aspektus), b) hogy a krisztológia elveszett az ekkléziológia számára a Magyarországi Református Egyház úgynevezett hivatalos teológiájában 1948 és 1989 között. Az egyház identitása ugyanis mindig transzcendens, ami Krisztusban kell, hogy gyökerezzen extra nos. Az egyház minden további nemzeti és felekezeti identitásának erre kell épülnie. Jézus Krisztus attribútumaiból következik ez, abból, hogy ő egyszerre valóságos Isten és valóságos ember inconfuse és indivise. Amennyiben elfogadjuk, hogy az egyházat Krisztus testeként kell értelmeznünk, akkor ennek az egyháznak csak egyetlen feje lehet, maga Krisztus. Nem beszélhetünk más főről sem politikai sem egyéb értelemben. Az egyház tagjai123
