Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Füsti-Molnár Szilveszter: Folt és ránc nélküli egyház. Church without Spot or Wrinkle
Füsti-Molnár Szilveszter A harmadik fejezetben (A Magyarországi Református Egyház történelmi vonulatai a XVI-XX. századig) röviden bemutatjuk azokat a főbb históriai eseményeket a Magyarországi Református Egyház történetéből, amelyek témánk szempontjából különösen is fontosak. Alapvető megegyezést láthatunk a reformátori teológia és a donatista ekkléziológia törekvései között, amely a jelentősen megváltozott történelmi kontextus ellenére is lehetővé tesz bizonyos, közös, rendszeres teológiai értékelést. A 16. század összetett ekkléziológiájában világosan kerül előtérbe az igaz és a hamis egyház megkülönböztetésének a kérdése, hasonlóan a donatista törekvésekhez. Ez a megállapítás még úgy is fenntartható, ha nem helyezzük figyelmen kívül azt a tényt, hogy a 16. század Augustinusnak köszönhetően meglehetősen egyoldalúan negatív tájékoztatást kapott a donatizmusról. Szinte majd minden egymással opponáló irányzat előszeretettel használta megbélyegzésként a donatizmus vádját a másik félre. Nyomon követhetjük ezt már az előreformációban is, amikor Wiclif és Húsz törekvéseit neo-donatista jelenségként értékelte a Római Katolikus Egyház, egy ősi herezis újjáéledésének bélyegezve meg az egyház megújítására tett erőfeszítéséket. Ugyanezzel a stratégiával érvelt a római egyház a reformáció időszakában is a protestáns egyházakkal szemben, sőt a protestáns reformátorok éppen így illették az anabaptista radikálisokat a donatizmus vádjával. Tulajdonképpen ezt a jelenséget a reformáció egyik anomáliájaként is értékelhetjük, melyben a reformátori teológia nem egy ponton párhuzamba állítható a donatista törekvéssel, ugyanakkor mély elkötelezettséget mutat az augustinusi teológia iránt is. Valószínűleg a donatizmus egyoldalú negatív előjele miatt nem kívánatos meghatározottság volt, amelyet a refomátori teológia is igyekezett minden megegyezés ellenére minél hamarabb lerázni magáról és továbbadni. A donatista teológia újraértékelése azonban lehetővé teszi egy árnyaltabb ekkléziológiai kép párhuzamba állítását a donatista tényezők és a reformátori teológia között, amelyben különösen is figyelemreméltó lehet a donatizmus akár pozitív teológiatörténeti jelentőségének a meghatározása. A Magyarországi Református Egyház történelmében ez a reformátori és a donatista teológia párhuzamba állítása adja a rendszeres teológiai vizsgálódás alapját, és olyan további specialitásokkal is kiegészül, amelyben további hasonlóságok fedezhetők fel a donatista tényezők és a magyar reformátori teológia között. Jól körvonalazódik ez már az előreformáció magyarországi hatásában is, majd ezt követően magában a protestantizmus térhódításában, a Corpus Christianum egységének felbomlásában. Az ellenreformáció megpróbáltatásaiban számtalan helyzetben fedezhetjük fel a donatizmus alapvető törekvéseit. A protestantizmus és a nemzeti függetlenségi törekvések összefonódása is sok ponton mutat megegyezést a donatista tényezőkkel. A deuteronomista történelemszemlélet a magyar egyházi élet számára is meghatározó motívum volt. Érdemes megemlíteni a puritán törekvéseket, majd később az ébredési és belmissziós mozgalmakat is, amelyek etikai és egyházfegyelmi célkitűzéseikben a donatista tényezők számos jellemzőjét viselték magukon.
