Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Füsti-Molnár Szilveszter: Folt és ránc nélküli egyház. Church without Spot or Wrinkle
Folt és ránc nélküli egyház ellenfelek ezeknek a tényezőknek a hatására módosították saját teológiai álláspontjukat. Első látásra a donatista egyház és a rendszerváltás utáni Magyarországi Református Egyház közötti párhuzam a hitüket elhagyó egyháztagok, a lapsik kérdésénél jelentkezik. A Római Birodalomban a diokletianusi (303) keresztyén üldözés nyomán sokan váltak traditorokká, olyanokká, akik beszolgáltatták a keresztyén szent iratokat megsemmisítésre, hozzájárulva így a keresz- tyénség felszámolásának a törekvéseihez. Azt is meg kell jegyezni, hogy bizonyos fortélyokkal nem egy keresztyén próbálta menteni a helyzetét és lelkiismeretét azzal, hogy engedelmeskedve a császári ediktumoknak, csupán szent iratnak látszó dokumentumokat adtak át. Az üldözések után kezdetben a donatista mozgalom azt a radikális álláspontot képviselte, hogy az egyházban nincs azoknak helye, különösen is nem lehet az püspök, aki bármilyen módon kollaborált a római államhatalommal. Ezzel szemben a katolikus egyház sokkal engedékenyebb ekkléziológiát vallott: lehetségesnek látta a hitehagyók egyházba való visszatérését. Ennek az álláspontnak a főbb képviselője milevisi Optatus és Augustinus volt. A Magyarországi Református Egyház 1989 utáni életében a kérdés, a donatizmushoz hasonlóan, súlyos problémákat vethetett volna fel azokkal kapcsolatosan, akik valamilyen módon a kommunista államhatalommal kompromisszumot kötve annak egyházat felszámoló törekvéseiben részt vállaltak. Meggyőződésem, hogy a donatista ekkléziológia sokkal több azonban annál, mint hogy pusztán erre az egy kérdésre redukáljuk. Sőt, a mozgalom lehetőséget kínál arra is, hogy a felszín alatt mélyebben húzódó teológiai ösz- szefüggésekben a magyarországi helyzet elemzésében támpontot adjon. A donatista probléma mélyére ásva ugyanis sok meglepetéssel találkozhatunk, amely arra figyelmeztethet bennünket, hogy ne kötelezzük el magunkat az ilyen és ehhez hasonló szakadások esetében túl elhamarkodottan az egyik vagy másik oldal mellett. Véleményem szerint azok a teológiai kérdések, melyek a donatista-katolikus vitában felmerültek, nagyon is időszerűvé tehetők a 1989/90 utáni Magyarországi Református Egyházban. A donatista tényezők ugyanis alapvetően érintik az ekkléziológia, a krisztológia, a misszió és a kien- gesztelődés teológiájának tanításait. A donatista tényezők az alábbi teológiai kérdésekben ragadhatok meg: 1) Hatalom nyomása alatt konfrontációban vagy kompromisszumokban juttatható-e leginkább kifejezésre a hit? A hívők a bátorság és mártíromság útját választják-e, vagy inkább az alkalmazkodás és a belátás ösvényeit? Ezeknél és az ehhez hasonló kérdéseknél a bűnbánat teológiájának érvényre juttatása szükséges az üldözés utáni helyzet rendezéséhez és az előrehaladáshoz. 2) A szentség és az elkülönülés problémájánál az egyházban fontos kérdésként merül fel: Milyen szerepe van a krisztológiának és az eszkatológiának az ekkléziológiában? Az egység két egymással szemben álló meghatározás szerint árnyalható, amely érvényessé tehető az egyház egységére nézve is: i) Uniformizmus, amely az individualitás és az egyén egyediségének figyelmen kívül hagyását jelenti, ii) Együttműködés, ami az egységnek, a harmóniának bizonyos keretek szerinti meghatározottsága, amelyből a résztvevő felek ki is vonhatják magukat. Mi az egység értelmezésének legmegfelelőbb meghatározása?
