Sárospataki Füzetek 12. (2008)

2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Frank Sawyer: Teológiai-etikai kérdések az első kőtábla parancsolataiban

Frank Sawyer Melyik Istenben higgyünk? A gonosz csak illúzió, ahogyan a hin­duizmus tanítja? A gonosz következménye a világhoz mint fizikai való­sághoz való kötődésünknek, ahogyan azt a buddhizmus tanítja? A meg­váltás a vágyainktól való „elszakadásban” rejlik? A gonosz az anyaggal együtt adatott végességünk áraként, ahogyan azt a neoplatonizmus és a gnoszticizmus tanítja? Egyenlő esélyű küzdelem folyik jó és rossz között, ahogyan a perzsa próféta, Máni és a tanításaiból kialakult manicheizmus tanítja? A gonoszt mindig determinálja Isten, ahogyan azt a fatahsta elmé­letek tanítják, és ahogyan megtalálható különböző alakban a sztoikusok­nál, az iszlámban és a kálvinizmusban (legalábbis a szélsőséges szisztema­tikusoknál)? Isten netán véges, ezért nem tudja feltartóztatni a gonoszt, ahogyan azt a folyamatteológia bizonyos irányzatai tanítják, mely szerint Isten a világgal együtt fejlődik? Mit mond a Biblia? Számos textust és szakaszt lehet idézni — az O- és az Újszövetségből is —, hogy megmutassuk, a gonosz és a szenvedés kérdéséről többféleképpen is beszél a Biblia. a) A Bibhában a gonosz és a szenvedés az ördög kísértésével, és az emberi bűnnel — mely lényegében az Isten elleni lázadás — áll összefüggésben. A Mózes első könyvének 3. része és egyéb szakaszok beszélnek így a kérdésről. b) A szenvedés olykor Isten ítéletének és büntetésének van beállítva. A végső megállapítás ezzel kapcsolatban az, hogy mindannyiunknak meg kell jelennünk Isten ítélőszéke előtt. c) A szenvedés és a gonosz lehet fegyelmező (és nevelőerejű) annak érdekében, hogy magasabb értékeket tanuljunk. A té­kozló fiú példázata ezt a vonást hordozza. d) Hallunk olyanról is, hogy Isten hitünk próbájaként engedi meg a szenvedést, mint például Jób könyvében. e) A szenvedés segíthet abban is, hogy teljesebb Isten­ismeretre vezessen: többet jelentsen ki Isten szeretetéről az övéinek és ennek a szenvedő világnak. Istennek az égő csip­kebokorban Mózesnek adott üzenetében, Hóseás prófétánál, Jeremiás szenvedéseiben és Pál apostolnál találkozunk ezzel. Ezt a feljegyzést találjuk a János 8. fejezetében a vakon szüle­tett emberrel kapcsolatban: nem büntetés volt vaksága, hanem annak érdekében történt, hogy Isten dicsőségét jelentse ki, amikor Krisztus meggyógyította. A szenvedéssel mint kijelen­téssel találkozunk Jézus Krisztus szenvedésében is a János 3:16-ban. 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom