Sárospataki Füzetek 12. (2008)

2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Isten csendje Ingmar Bergman Úrvacsora című filmjében

Rácsok Gabriella ten nem helyesli, amit tettem”, „Isten megbocsátotta a bűneimet”126 soha nem hidalhatják át a személy és a kijelentés közötti szakadékot; csak előkészíthetik azt, a csodát, amely a másik oldalról történik meg, és ami arra késztet, hogy megtegyiik azt az ugrást, mely megelőzi minden megtapasztalásunkat.12? Isten rejtőzködése és a teodícea kérdésének összekapcsolásakor tu­domásul kell vennünk a teológia (ezen belül a dogmatika) korlátozottságát. Ahogyan arra Jüngel is figyelmeztet: a teológia nem kerülheti meg a gonosz problematikájának kérdését, ugyanakkor nem is adhat rá kielégítő választ, és nem is szabad úgy tennie, mintha erre képes lenne.128 Befejezés A mozgóképi médium egyik jelentősége abban áll, hogy alapvető kér­déseket képes megfogalmazni az ember helyzetéről. Képes többsíkúan, árnyal­tan képet adni Isten és ember, még inkább ember és Isten viszonyának megér­téséről és megéléséről. Ebből adódóan magában hordozza annak lehetőségét is, hogy teológiai reflexiót váltson ki. Nem kerülheti el figyelmünket annak ténye, hogy amit a teológia hagyományosan az ember bűnösségének, elidege­nedésének és megváltásának fogalmazott meg, az ma egyre inkább szekuláris eszközökön keresztüljut kifejezésre: mint az ember reményei, vágyai, félelmei, szorongása. Ezekkel az eszközökkel úgy kell bánnunk, mint bármely más em­beri filozófiai, világnézeti rendszerrel: Pál apostolt követve törekednünk kell azok megértésére, és a közös pontot megtalálva, arra hivatkozva párbeszédet kezdeményezni. Ebben a párbeszédben van lehetőségünk hirdetni azt, amit Istenről, Istentől, a kijelentés alapján megértettünk, miközben mi is gazda­godhatunk új teológiai kérdésfelvetésekkel, és az ezek mentén megfogalmazott válaszokkal. A film mint műfaj sajátos, mással nem pótolható azonosulási lehetőséget nyújt az ember mint néző számára. Azonosulva képessé válhat én- megértésre, én-kifejezésre, vagyis „megszólalásra”. Ez a kommunikációs út tény a 21. században. Használható és használandó a keresztyén teológia szá­mára. 126 A példákat lásd Szalai i.m. 146. 127 Berkhof i.m. 59. 128 Jüngel i.m. 101. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom