Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Szatmári Emilia: Méliusz Juhász Péter helye és szerepe a magyarországi reformációban
Szatmári Emilia pontjává. Nemcsak Debrecenben és környékén terjesztette a helvét reformációt, de Erdélyben is. Kimagasló szervező képességét mutatja, Hogy pártjára tudta állítani a főúri családok jelentős részét: az Enyingi Török családot, Balassi Jánost és feleségét, Sulyok Annát, Mágócsi Gáspár egri kapitányt és hitvesét, Marsai Euláliát, Bebek Györgyöt feleségével, Patócsi Zsófiával, Forgács Simon egri főkapitányt, Bornemissza Farkast, Gyulafi Lászlót, Bocskai Györgyöt, Telegdi Miklóst és még sok főurat, akik pártfogói lettek a püspök egyházépítő munkájának és könyvei kiadásának. Ugyancsak Méliusz hatására lett lutheránus püspökből először reformátussá Dávid Ferenc is 1559-ben, aki az erdélyi református püspöki széket is elfoglalhatta mindaddig, míg antitrinitáriussá nem lett. Méliusz a kálvinizmust magyar vallássá kívánta tenni. A Kálvin- hitű reformátorok ennek dokumentálására magyar ruhában is jártak. „Nemzeti ruhában nemzeti lélek építi a nemzeti jövőt!”6 Méliusz Kálvint tartotta követendő példaképnek. Mennydörgő hangon prédikált a hallgatóság előtt, mint Kálvin. Lankadatlanul ragaszkodott a Bibliához és küzdött minden más tan hirdetője ellen, akárcsak Kálvin. Szigorúsága a hit dolgaiban megalkuvást nem tűrt. Türelmetlen, támadó modora inkább a vitatkozó prédikátort láttatta meg, és eltakarta a humanista stúdiumokon nevelődött tudóst. Debrecen az ő korában vált hasonlóvá Kálvin Génijéhez; tiszta puritán elveket alkalmazott. Orgonának, képeknek, oltárnak, papi ruháknak, ceremóniáknak, szokásoknak már hírük sem volt. Nem harangoztak a halottak felett, sem temetéseken. A templomnak, akár kőből, akár fából épült, fényűzés és babona nélkülinek kellett lenni, egyszerűnek, puritánnak. Méliusz elvetette az orgonát is, melyről külön törvénycikkben rendelkezett az 1567-es debreceni zsinaton: „Az Antikrisztus táncoltató miséjéhez alkalmazott hangszereket pedig, a képekkel együtt kihányjuk, mivel azoknak semmi hasznok nincsen az egyházban, sőt jelei és alkalmai a bálványozásnak”.7 Hasonlóan vélekedett az éneklésről is: „Nem való a pápai idegen nyelven való ordítás, teljes torokkal értelem nélkül való éneklés, orgonálás, hegedülés és diskantolás a keresztyén gyülekezetben, kik csak fülnek és nem léleknek szolgálnak.”8 Kánonjában, az Articuli Maioresben az anyanyelven való éneklést írja elő. Ilyen puritán szellem lengi át a Méliusz-féle kánonokat és Méliusz Debrecenét. Mindent elvet, ami elvonja a hívő figyelmét Istenről, a hirdetett Igéről, és ami a földi egyház dicsőségét és gazdagságát hirdeti. V. Püspöksége 6 Kis Boáz: Méliusz, a magyar Kálvin. OBT, 1941. 6. 7 Kiss Aron.: XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései. Bp., 1881. 574. 8 Méliusz J. P.: Az Arany Tamás elleni vitairat. Debrecen, 1562. 113. RMNY I 181 76
