Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Szatmári Emilia: Méliusz Juhász Péter helye és szerepe a magyarországi reformációban
Méliusz Juhász Péter 1559-ben tartották az első magyar református zsinatot Marosvásárhelyen. Itt a tiszántúli összes reformált egyházak egy szuperintendens kormányzata alá tömörültek. Méliusz volt az. Két éven belül pedig püspöki méltóságra emelték. Méliuszt előbb a debreceni egyházvidék választotta püspökévé 1561-ben a Debrecenben tartott zsinaton, melyen a lelkészek aláírták az egyházvidéknek készült hitvallást {Confessio Debreciensis). így Méliusznak először ezen a kisebb területen volt püspöki joghatósága. Amikor a Nagyvárad környéki lelkészek 1562. július 19-én elfogadták a Debreceni Hitvallást, és testületileg egyesültek a debreceni egyházvidékkel, maguk is elfogadták Méliuszt püspöknek. A Tiszántúl más vidékei ezt követően csatlakoztak Méliusz szuperintendenciájához. Az 1567 februári debreceni zsinatig teljes egészében kialakult a Tiszántúli Református Egyházkerület. A püspök „primus inter pares”-ként kormányzott, jogköre volt a lelkészszentelés, zsinaton és vizsgákon való elnöklés, új lelkészek felvétele, a generális vizitáció végzése. A Méliusz-kánonoskönyv úgy rendelkezik, hogy minden klerikus engedelmeskedni tartozik püspökének. A XXVIII. kánonban kimondja, hogy a nem engedelmeskedőket „letétellel” kell büntetni. A szuperintendensnek is korlátozva volt azonban a hatalma. Korlátozta őt a seniorok kollégiuma. Minden intézkedését velük egyetértésben volt lehetséges megtennie. Ezen felül számadással tartozott a generális zsinatnak. Már Méliusz püspöksége alatt, az 1570-es évekre mindenütt létrejöttek az egyházmegyék és az ezeket egyesítő egyházkerületek. A kerületek egymástól függetlenek voltak, külön tartott zsinataikon maguk állapították meg területük valamennyi egyházközsége számára kötelező hitelveiket. Kiépült az egyház teljes, ma is érvényes szervezeti formája: a közvetlen egyházkormányzás feladata a lelkipásztoroké, ezek fölött állnak a közülük kikerülő senior-esperesek és a superintendens-püspökök (utóbbi akkor még nem minden kerületben); a legfőbb egyházhatalom a kizárólag lelkészekből álló zsinatoké volt. Az egész rendszer mögött ott állt támogatásával, vagy kényszerítő, büntető hatalmával a világi hatóság: város, vármegye, földesúr, Erdélyben a fejedelem és tanácsa, valamint az országgyűlés. Ezt a rendszert eredetileg a lutheri irányzat alakította ki. Luther megtartotta a püspöki vezető tisztséget, míg a helvét reformáció a demokratikusabb vezetést fogadta el. Zwingli az irányítást és felügyeletet a hívek által választott presbiteri testületre ruházta; Kálvin még tovább ment amikor eltörölte a püspökség intézményét és demokratikus egyházkormányzatot vezetett be. A jellegzetesen lutheri egyházkormányzati modellt vette át a magyarországi helvét hitvallású református irány is (sőt az Erdélyi unitarizmus szintén hasonlóan szervezkedett). 77
