Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 2. szám - KONFERENCIA - Dr. Hendrik M. Vroom: Hit, élet, meglátások - tükör által
Dr. Hendrik M. Vroom hez, hog)' az az önmagunk megváltására törekvés.2 Tehát kegyelem és cselekedetek, megigazítva és bűnösen. Krisztus véges és végtelen — hogyan lehet mindez igaz, megoldhatatlan „dilemma” értelmünk számára. Isten Atya, de nem emberi atya, és Krisztust sem földi atya módjára nemzette; a Szentháromság is a logikán messze felül áll — és ez várható is, hiszen Isten Maga meghaladja értelmünket, nemcsak Létében, hanem irántunk való szeretetében. Arra a kérdésre, hogy Isten felelősségre von-e minden cselekedetünkért, Barth — állítólag — ezt válaszolta: „teljes mértékben”. Arra a kérdésre azonban, hogy Isten kegyelme minden bűnöst elér-e, Barth ezt mondta: „Isten kegyelme olyan nagy, hogy mindent elfedez”. Ezt a két meglátást ugyanazon kérdés két oldalaként kell felfogni, és nem mint az egyetemes üdvösségről szóló „teóriát” (hiánytalan választ). A legrosszabb példa az a dilemma, hogy miközben Isten mindenható és jó, az általa teremtett világ tele van gonoszsággal. Nem szabad úgy tennünk, mintha rendelkeznénk egy olyan „teóriával”, mely minden „dilemmára” választ ad. Annyit tudunk, hogy nem a teljes teremtett világ gonosz, hiszen sok jó is van benne, ugyanakkor létezik olyan gonosz a világban, mely gyökerénél fogva gonosz. Ennyi példa elegendő. Küzdünk velük, gondolatainkban és érzéseinkben. Nem könnyű másoknak megmagyarázni, hogyan élünk együtt ezekkel a feszültségekkel. Ezek a kettősségek és dilemmák arra tanítanak, hogy a hit olyan mély benyomást keltő megtapasztalásokon alapszik, melyek lelkünket érintik meg, és alapvetően meghatározóvá válnak érzéseinkben és életszemléletünk megfogalmazásában. Éppen ezért az „egy sátor-egy vallás” metafora túlságosan holisztikus. Én olykor a facölöpökre épített királyi palota metaforát szoktam használni. Az amszterdami főtéren álló királyi palota (korábban városháza) 13569 facölöpre épült. Hitünk „épülete”, amelyben élünk, megtapasztalásunk megannyi „cölöpére” épült. De még ez a metafora is tévútra vezetne, ha szó szerint vennénk. Az amszterdami Dam tér királyi palotája klasszicista stílusban épült. Vallásos nézeteink olyanok, mint egy többszöri felújításon átesett épület, melyet néhányszor már át is építettek, új szárnyakat vág)' előcsarnokot toldottak hozzá, míg más részeket felszámoltak. A keresztyén vallás maga is él és változik az évek során, más és más alakot ölt katolikus és protestáns felekezetekben és különböző kultúrákban. Ezért szeretném kiegészíteni Gáspár észrevételét: a hit nem egyezik meg a teoretikus megismeréssel, és a hit nem szűkíthető le egy „rendszerre”. Referátumának harmadik részében az „egy sátor” metaforával egy olyan holisztikus vallásfilozófiáról tanúskodik, mely egy arkhén vágy princípiumon alapszik — ez az a nézet, amelynek hátat fordítottam, éppen más vallásos tradíciók ta2 Lásd Walter Schmithals, Die theologische Anthropologie des Paulus. Auslegung von Rom. 7,17-8,39 (Stuttgart: Kohlhammer, 1980); és az általam írt „Sin, and Decent Society. A Few Untimely Thoughts”, International Journal or Public Theology, 1:3/4 (2007)’, 471-488. 180
