Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 2. szám - KONFERENCIA - Dr. Gáspár Csaba László: A Kereszténység és a nem keresztény vallások
Dr. Gáspár Csaba László Ugyanez érvényes az állítólag semleges, csak a racionalitás szempontjait és normáit érvényesítő értelemre és észre. Az ész az emberi létezés egyik eleme, de nem azon kívül helyezkedik el. Az ítélő ész legfőképpen önmagát ítéli, amennyiben saját művének normája szerint ítél. Ha az emberi létezés már mindig valamilyen szimbolikus értelmesség totalitásában, valamely vallás szent sátorában születik és bontakozik ki, akkor vele együtt az ész is annak a kulturális totalitásnak az eszessége, amelyben az ember történetesen él. Másképpen megfogalmazva: az értelem és az ész a történelmiség létmódjában létező emberi egzisztencia elemei, vagyis nem történelemmentes — azaz örök és változatlan — instanciák. Ennélfogva az értelem normája se valami végső általános, amivel bármit lehet ítélni, hanem mindig valamely konkrét, történelmileg artikulált értelemnek az optikája. így hát minden vallásnak megvan a maga „értelme” és a magához való „esze”, amely a maga értelmességi kozmoszát látja és láttatja — abban lát. Ez nem valamiféle végsőkig lecsupaszított historizmus és relativizmus, hanem a végesség leírása. Minél illúziótlanabbul ragadjuk meg a végességet, annál világosabban megmutatkozik a vallás szerepe és jelentősége, üdvösségével és veszélyével egyetemben. Mint a végesség radikalizálása és abszolút kockázatvállalása (azaz: hit) a vallás már az út kezdetén jelen van, és maga határozza meg az út minden pillanatát, még a kezdetét is, sőt azt is, hogy van-e az egyén számára kijelölt út. A vallás a véges ember egészét, teljes végességét átfogja, s nem csak ott kezdődik, ahol az ember tudása véget ér, hanem ahol kicsírázik. Következésképpen valamely vallás igazságát csak akkor értjük meg, ha belülről megtapasztaljuk, ez viszont nem kognitív vizsgálódás, hanem annak az életnek a megtapasztalása, amit az a vallás a maga igazságának erejében megformál. 4. Mi következik mindebből a vallások párbeszédére nézve? Ilyen körülmények között van-e lehetőség egyáltalán tartalmi párbeszédre? Milyen kilátásai vannak a vallási széttagoltság megszüntetésének? „A történelmi időben a vallások egyesülésére ... aligha kerület sor, és bekövetkezte talán még csak nem is kívánatos” — vélekedett bíboros korában a jelenlegi pápa, XVI. Benedek.5 A kijelentés első fele a realitás hangján szól. Annál feltűnőbb a második fele, még ha a közbeiktatott „talán” tompítólag hat 3 A kereszténység a vallások párbeszédének terében, in: HOPING, IIlíLMUT — TOOK, Hkinkr (szerk): A hit megüt körítő igazsága. Joseph Ratzinger teológiájának körvonalai. (Ford. Görföl Tibor) [»Coram Deo Kortársak«] LTTarmattan, Bp., 2007., 121.0. 176
