Sárospataki Füzetek 11. (2007)

2007 / 2. szám - KONFERENCIA - Dr. Gáspár Csaba László: A Kereszténység és a nem keresztény vallások

A Kereszténység és a nem keresztény vallások

is: miért nem kívánatos a vallások egyesülése? A pápával kapcsolatban túlságosan merész dolog lenne rejtett agnoszticizmust, az igazság megismeréséről való lemondást feltételezni. Aligha valószínű, hogy a posztmo- dernitásnak az igazságigényekkel szembeni semlegességét vallaná. Az is Péter székének megrendülését jelentené, ha a pápa felhagyna a kereszténység abszolút vallási igazságigényének hirdetésével. Mindenesetre eg}' ilyen mondat elképzelhetetlen lett volna néhány száz évvel ezelőtt, nem a pápa, de még egy falusi káplán vág}' segédlelkész szájából is. Mi történt? Talán Róma magáévá tette a königsbergi filozófiaprofesszor programját, mely szerint „le kell rontani a tudást, hogy teret nyerjen a hit”? — Nos, bár Kant már nem szerepel a tiltott szerzők listáján — az index intézménye is megszűnt —, de azért a vallási igazságot mindmáig teológiailag, nem pedig filozófiaikig alapozzák meg nem csak Rómában, hanem a keresztény világ minden szegletében.

Nem a történelmi elfáradás, hanem a történelmi tapasztalat fejeződik ki a mondatban. Kivált a kereszténységen belül mélyült el az a tapasztalat, hogy a keresztény hitigazságok a semper maior státuszában állnak; a rohamosan bővülő vallástörténeti anyag birtokában pedig kirajzolódott az a felismerés, hogy a nem keresztény vallások sincsenek minden igazság híján, és azokra az igazságokra is érvényes a veritas semper maior tétele. Tehát nem a hit fogyatkozott meg, és nem a remény hagyott alább, hanem a vallási igazság megismerésére vonatkozó belátás gyarapodott. A megismerő tudás segít a megváltó hitnek, hogy az még hitszerűbb legyen; nem a fídeizmus módján, hanem a tudást is felhasználó hit merészségével. Ilyenformán a vallási igazság kognitív megismerhetetlenségének tudása éppenséggel ösztönzőleg hat a hitre és táplálja a reményt. Ennek alapján immár tapasztalati tudással is alátámasztott teológiai belátásként vallhatjuk, hogy nem mi fogjuk megismerni a vallások végső igazságát, hanem a Végső Igazság fogja megismertetni magát velünk, általunk előre nem látható eseményekben és beláthatatlan módon. Esetleg éppen a vallási párbeszéd közegében. Haladni kell tehát saját vallásunk útján, de rá kell lépnünk a vallási párbeszéd útjára is. A titokzatos kegyelem terepe mindkettő, ahol minden megtörténhet.

Mert a keresztény remény szerint még minden megtörténhet, hiszen a keresztény hit szerint már minden megtörtént. A keresztények legalábbis ebben az Igazságban bíznak — aki semper maior, mindig mindennél nagyobb. És egyszer minden emberi tudatlanságot megszüntet.

177