Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dr Molnár János: Harc az iszlám igazáért
Harc az iszlám igazáért arab államokban is, amelyek nem győzik hangsúlyozni összetartozásukat és egységességüket, az ősi arab koránidézetekből alkotott új szakkifejezések nem egységesek. Ilyen pl. a „súrá“ szó, ami a Korán 42. szúrája 38. versében „megbeszélést“, „megtárgyalást“ jelent, a mai egyiptomi szóhasználatban pedig „szenátust", „felsőházat“', Líbiában a Dzsamáhirája népi kongresszust, a Muszlim Testvériség terminológiájában pedig demokráciát“ jelent. Hasonlóan nem egységes a „Hi^b Állóknak“, „d^sihadnak“, ,,datwának“ és még több más kifejezésnek az értelmezése sem.” Viszont nagyon érdekes, hogy olyan tendencia is van, amikor a mai modern politikai szakkifejezések a Korán hatására más értelmet kapnak. Ilyen pl. a mai politikában mindenütt a világon használatos Jobboldal", vagy „baloldal", amit a fundamentalisták az iszlám eschatológiája szellemében úgy értelmeznek, hogy azokról van szó, akik az utolsó ítélet napján majd jobb, ill. bal felől állanak, vagyis azokról, akik majd a mennyországba, ill. a pokolba jutnak11 12! A szakkifejezésekben tapasztalható különbözőség az újkori mozgalmak különbözőségében keresendő. Ahogyan már fentebb utaltunk is rá, a mohamedánságban a megújhodást szorgalmazó folyamatok régóta megvannak, de ezek a 18. sz. második felében erősödtek fel, mégpedig az Arab félszigeten élő Muhmmad b. Abdalwahháb (megh. 1792), az indiai Sáh Walíalláh (megh.1799), és az észak-afrikai Muhammad Ali asz-Szánúszí (megh. 1838) tevékenysége révén, akik az elferdült iszlám megtisztítását tűzték ki célul. Az iszlámot meg akarták szabadítaiú a rárakódott idegen elemektől (Abdalwahháb), keresték az adaptálás, a modern körülményekhez való igazodás lehetőségét (Sáh Walíalláh), valamint az iszlám aktualizálását, a mindennapi életben való megnyilvánulásának a lehetőségét (Muhammad Ah asz- Szánúszí). A 19. és a 20. században már megint más volt a helyzet, ekkorra már az iszlám nagyon lemaradt, megszégyenült. A 19. században a kérdés már az volt, hogy az iszlám megmaradásáért vívott harcban melyik utat kellene választani? Hozzá kell-e idomulni a nyugati kultúrához, amivel Szajjid Ahmad Khán (megh. 1898) próbálkozott Indiában, vagy el kell vetni mindent, ami nyugati, ahogyan azt a már említett Dzsaláladdín al—Afghani (1838-1897) próbálta hirdetni, vagy felvállalni az ugyancsak már említett Muhammad Abdo (1849-1905) módszerét: ami jó és elfogadható a nyugati életformában, azt áVenni, ami pedig nem, azt nyomatékosan el kell elutasítani? A 20. századra pedig a „csak azért sem hagyjuk magunkat!''' hozzáállás érvényesült. 11 V.ö. Kropácek i.m. 24. p. alá elolvasni ajánlja Bernard Lewis munkáit, pl. The Political Language of Islam. Chicago, 1988, University of Chicago Press, vagy az Islam a liberální demokracie című tanulmányt (In Liberóiul spolecnost. Praha, 1994, Filosoficky ústav AV, 161-186. p. 12 Bővebben: Hajdar Ibráhím CA1Í: Arimat al-si^lóm aszjszjjaszl. Al-d^sabba al- iszlámíja al-qanmiijafi-svySzúdán tiamúdhadzsan. al-Qáhira, 1991. 109
