Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dr Molnár János: Harc az iszlám igazáért
Dr. Molnár János A mohamedán ember — ahogyan azt már fentebb is említettük — nem tud mit kezdeni a szekularizált gondolkodással. Képtelen vallása nélkül élni. Számára a vallás nem csak személyes hit, hanem életforma is. Számára vallás és ország, vallási és világi hatalom már több mint 1300 éve azonos! Ezen nem tudtak változtatni még a modem mohamedán világ eminens vezetői, pl. az egyiptomi elnök Anwár asz-Szádát sem, aki szorgalmasan hirdette kedvelt mondását, „semmi vallás a politikában, semmi politika a vallásban“, ám követőkre nemigen talált. Sikertelen volt a perzsa sah Rezá Pahlaví modernizációra való törekvése is, mert a moszlim el tudja ugyan fogadni a tudomány és a technika vívmányait, de a moszlimok döntő többsége képtelen elfogadni az Istennélküli, egészen pontosan: a mohamedán felfogás nélküli gondolkodást és életformát. Még a nyugati világban letelepültek sem. A már említett Milos Mendel, cseh iszlamológus írja Rushdival, a „ Sátáni versek“ írójával kapcsolatban a következőket: „Rushdi is — mint a* Európában, vagy Amerikában élő mohamedán értelmiségiek ezyei — mintha skizofrén, kettős életet élne. A hosgá hasonló emberek a£ lij környezetben eleinte lelkesedéssel, szinte kritikátlanulfogadják a nyugati világ technikai fejlettségének vívmányait, valamint a liberális gondolkodást és a plurális társadalmi formát, másrészt viszont szorosan kötődnek eredeti társadalmuk lelkiekben gazdagabb értékeibe^...“" A mohamedán világban a társadalom, az ország és a vallás elválaszthatatlan. Nem lehet olyan törvényt hozni, nem lehet, nem lehet olyan felfogásokat, eszméket hirdetni, nem lehet olyan erkölcsi normákat bevezetni, amelyek ellenkeznének a mohamedán vallás századokon át kialakult szokásaival. A szokásjog a hatályos törvények fölött áll ott is, ahol világi alkotmány van! A mohamedán értelmiségi a 20. század első felében, és lényegében most is, amikor egy, az iszlám számára eddig ismeretlen jelen- séggel találkozik, akkor felteszi magának a kérdést: mit szólna ehhez Mohamed? A választ pedig a Koránban, a Hadíthban, vagyis Mohamed szennájában, szokásaiban, életvitelében keresi. A 19. és a 20. század fordulóján Egyiptom került az iszlámért folyó harc élére, amiben fontos szerepet játszott az „al-Manár“ (= kilátó, őrtorony) című folyóirat. Egy kisebb értelmiségi csoport Haszan al-Bannával (+1949) az élen megalakította az egyiptomi Iszmáilíjában a Muszlim Testvériség Szövetsége néven ismert mozgalmat (Dzsam'íjat al-Ich\ván al-Muszlimín). Egyiptom akkor angol fennhatóság alatt volt. Volt ugyan saját bábkirálya és bábkormánya, ám minden úgy' történt, ahogyan azt az angolok óhajtották, akik az egyiptomiakat a saját képükre akarták formálni. Haszan al-Banná mozgalma céljául e bűvös körből való kiszabadulást tűzte ki, amit a kalifátus felújításában, egy tiszta iszlám közösség megalkotásában látott. Szerinte csak ezzel a módszerrel lehet ellenállni a Dár al- Harb, a nem mohamedán világ csábításainak. Haszan al-Banná A fény jelé 13 13 Mendel, Milos: Islámská lyzya. Brno, 1994, Atlantis, 26. p. (Cseh eredetiből fordította M.J) 110
