Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Horváth Krisztina: Protestantizmus Magyarországon a felvilágosodás korában
Protestantizmus Magyarországon a felvilágosodás korában A magyar protestánsok egyházi élete Az állam a XVIII. században központosított rendszert épített ki. Az egyházi központosító törekvésekkel összhangban állt a „világi” munkatársak belépése az egyházi szervezetbe. A külföldön tanuló diákok úgy látták az egyház megreformálását csak akkor lehet befejezettnek tekinteni, ha mindenütt felállítják a presbitériumokat. Ez a XVIII. században még nem tudott megvalósulni. Amint már korábban szóltam róla a II. resolutio a szuperintendenciák számát 4-4-re vonta össze. Természetesen Erdélyt nem kell ide érteni. Ez a területi beosztás állt fenn egészen a trianoni békéig mindkét protestáns egyházban. Az evangélikusnál a korábbi kerületek összevonása által megalakult a bányai, a dunántúli, a dunáninneni és a tiszai egyházkerület. A reformátusoknál a tiszántúli, a tiszáninneni, a dunántúli és a dunamelléki kerület alakult. Az intézkedés végrehajtásához a papság összejövetelére, ez utóbbihoz pedig királyi engedélyre volt szükség. Ezért a munkálatokból az egyházia- sabb világi előkelők vették ki jobban a részüket, akik innentől kezdve az alkotmányban intézményesen is élni akartak ezzel a hatáskörükkel. Mint tudvalevő az 1714-1715-i országgyűlés értelmében egyesek nevében lehetett fölfolyamodni vallási sérelmek kérdésében a királyhoz. Az udvarnál befolyásos előkelők közreműködésükkel ebben is sokat segítettek a protestánsok helyzetének könnyebbítésében. A protestánsok egyházi érdekeik védelmére drágán fizetett ügyvivőket is alkalmaztak. Ezeket az ügyvivőket ágenseknek hívták, és ez az intézmény 1848-ig létezett. Mindezek ismeretében az 1715 és 1791 közötti időszakról elmondható, hogy a világiak az egyház alkotmányában és kormányzatában a papokéval egyenlőrangú helyet kaptak mindkét protestáns egyház életében. A reformátusok halaszthatatlan feladatnak tartották, hogy egyházkerületeikben püspökeik mellé gondnokokat vagy főgondnokokat állítsanak. A cél mielőbbi elérése érdekében a vezető világi urak Dőry András birtokán 1734-ben Bodrogkeresztúron gyűlést tartottak. Erdélyi mintára az egyházkerületek és a megyék élére a püspökök mellé gondnokokat, az esperesek mellé segédgondnokokat neveztek ki, és felállították az egyetemes főconsistoriumot is, élén az egyetemes főgondnokkal. Ez a szerv évente ült össze, tagjait a négy püspök és négy gondnok alkotta. Mindez a tiszántúli egyházkerület nemtetszését vonta maga után, mert a kérdésben a világiak korábban nem egyeztettek a papokkal. A szembenállás az 1791-es tiszántúli püspökválasztáson érte el tetőpontját. Mind a papi hierearchia párt, mind pedig az úri kyriarcha10 párt külön választott magának püspököt. II. Lipót látva a helyzetet, engedélyt adott -a két egyház újjászervezése érdekében- az országos zsinatok megtartására. Még mielőtt rátérnék a 10 Görög szó, jelentése úr. 93
