Sárospataki Füzetek 9. (2005)

2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsokné Berényi Ilona: A "kegyelem" kérdése Reményik Sándor költészetében

Rácsokné B erényi Ilona

tében”. Az ilyen impressziók a kereső szív számára feltétlenül utat nyitnak az Igazság megismerése felé - ezzel a legmesszebbmenőkig egyetérthetünk.

Koren Emil méltatásából is szeretnék idézni: „Reményiket nyugodtan mondhatjuk a legkeresztyénibb magyar költőnek, nem vallástörténeti vagy valláslélektani, hanem hitvallási, vagy ha kell dogmatikai alapon is. O az Ige költője, aki az Igére rátalált, akit az Ige megtalált.”

Alakjáról, személyiségéről is írnom kell röviden. Az Isten kötelében c. verskötetének címlapjáról mélyen gondolkozó, szinte szomorú fényképe tárul elénk. Mintha roskasztó terhek alatt görnyedő embert látnánk. Költészetéből lényegesen másképp ismerjük meg őt. Noha kétségtelenül soksok nyugtalanság, vergődés emésztette mindig, az Igében világosságot kereső szívét, sok bizonyságtétele nyomán bizton állíthatjuk: meg is találta a Fényt. Koren Emil, akinek megadatott személyesen is ismerni őt, ilyennek látta: alakja törékeny, de „Szemének tüzére gyakran rácsodálkoztam. Nem villanó lángok tüze volt, hanem az olthatatlan izzó parázs folytonos forrósága. Pedig milyen szerény és szelíd egyéniség volt!”.

Megrendítő töprengéseiben nemcsak maga számára talált feleletet, sok-sok szenvedő ember nyer ma is vigasztalást költészetén keresztül. Csodálatosan alázatos volt és őszinte. Nem takargatta lelke mélyének keserveit, sőt még kételyeit vagy sötét foltjait sem. Nyilván azért emelte fel őt az Úr és láttatta meg vele a Kegyelem csodáját.

Temetésén, mely közel három óráig tartott esőben, iszonyú sárban, Thuróczy Zoltán, a mélyhitű evangélikus püspök a Zsoltárok 130,6 alapján hirdette az igét. Ezekkel a mondatokkal fejezte be bizonyságtételét: „E koporsóban bizony hősi halott pihen. Idegei porcikánként emésztődtek fel a nagy virrasztásban, vére költemény-cseppekben folyt el, míg végre összeomlott”.

Jékely Zoltán így emlékszik arra a napra: „... a rózsaerdőt ágya helyett sírjára szórták. Pihen a föld alatt:

Ez nagy küzdelem volt És végveszedelem De mégis, mégis Ünnep volt, ha sötét is.

Nagy, fekete vasárnap.”

Költészetét „szakmai szempontból” néhány mondatban talán Németh László a legilletékesebb jellemezni: „Reményikből szakad a vers. Honnét pazarolja, ha nem az életéből? Más költő ujjong, csodálkozik vagy átko- zódik. Reményik a gondolatait öltözteti versbe.” Költeményeinek titka, hogy szinte minden versének tartalma egy mondatban megfogalmazható, s ő ehhez a mondathoz vagy mondatcsírához komponált verset. Allegori- záló költő, de oly módon, hogy nem a gondolathoz talál szimbolikus ké8