Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hős Csaba: A tengerentúli homiletika néhány hangsúlyos pontja
Hős Csaba sőt egyáltalában össze sem gyűlnek”.2 Sőt, hisszük Pál apostollal együtt: „tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket”.3 Istennek legyen hála, nem csak mi gondolkodunk így, hanem a globális falu főterén, az Egyesült Államokban is vannak hívő lelkipásztorok, képzett homiléták, akik a szekularizáció ellenére is komolyan veszik Isten igéjét, és annak hirdetését teljesen legitim lehetőségnek, ill. kötelességnek gondolják. Sőt mi több, lázasan keresik a sokszor és sokhelyen válságban lévő igehirdetés megújulásának lehetőségeit. Ennek a lázas igyekezetnek gyümölcse az úgynevezett ’Új Homiledka’-i iskola, mely az elmúlt három évtizedben, máig ható módon meghatározta a protestáns igehirdetés tartalmi és formai, elvi és alaki részét nemcsak az Egyesült Államokban, hanem szinte a világ angol nyelvű területeinek egészén Kanadától Dél- Afrikáig, Angliától a távol keletig. A New Homiletic-nek legjelesebb, más és más önálló irányt kidolgozó képviselői közül négy mindenképpen említésre méltó, hogy csak a fontosabbakat említsük. Fred Craddock induktív homiletikájával, Eugene Lowry narratív homiletikájával, David Buttrick fenomenológiai homiletikájával, Lucy Rose pedig a konverzációs homiletika kidolgozásával írta be a nevét a homiletika történetébe.4 A következőkben a tengerentúli homiletika néhány olyan részeredményét, kisebb elemét, olyan sarkalatos pontját szeretném megemlíteni, melyek napjainkban különös hangsúllyal bírnak az Egyesült Államokban. Érdemes ezekre, a Tengerentúlon hangsúlyos homiletikai gondolatokra odafigyelnünk, hiszen kész választ nem adnak problémáinkra, de segítségükkel talán újragondolhatjuk igehirdetésünket. Legelőször, a kontextuális teológia homiletikai hatását érdemes megemlítenünk, mely nagyon erősen jelentkezik a Tengerentúlon. A neves missziológus, Stephen B. Bevans úgy látja, hogy ma már nem beszélhetünk csupán teológiáról, hanem csak kontextuális teológiáról. Mai világunkban már nem létezik katolikus-egyetemes teológia, csak kontextuális teológia, mely ténynek felismerése nemcsak a harmadik világban munkálkodó misszionáriusok, vagy egy-egy domináns kultúra szubkultúrájában szolgáló lelkipásztorok számára fontos, hanem mindannyiunk közös érdeke. Jól láthatjuk tehát, hogy a teológia kontextualitása, vagyis az a kísérlet, hogy a keresztyén hitet egy adott, illetve egyedi kontextushoz kötve értelmezzük, ma a legreálisabb teológiai imperativus. A klasszikus teológia úgy értelmezte önmagát, mint objektív tudomány, melynek tárgya a hit. A klasszikus teológia nem volt más, mint a hit válasza két alapvető teológiai forrásra, a Szentírásra és a keresztyén tradícióra, melyek statikus beállítást 2 i.m. 245.0. 31.Kor. 1:21 4Homiletikájukat nagyszerűen összegzi Literáty Zoltán, Az angol nyelvű homiletika című tanulmányában, in: Református Egyház, 2004/10. 237-240.O. 78
