Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Novák István: Az egyházi elit
Novak István képpen jellemzik. Gazdasági, vagyoni, esedeg kulturális vagy szellemi irányultságai éppúgy lehetnek, mint politikai, nemzeti, kisebbségi és többségi, de vallási, felekezeti, sőt világnézeti motívumai is. Valamennyinek közös jellemzője, hogy az „eliti^álódó’’ réteg vagy csoport valamiféle jellegzetességek szerint a társadalom egészétől — sőt más elitektől is - elkülönüljön, világosan és félreérthetetlenül megkülönböztethető legyen. Eredetkérdések Az elit keletkezésének, létrejöttének problémaköre többfelé ágazó eredetre utal. Legegyszerűbben — és mert tevékenysége azonos szellemi adottságokra látszik utalni - az ősrégi latin mondás idézhető. Eszerint „poeta non fit, sed nascitur”, ami az elitekre vetítetten lényegében azt jelentheti, hogy az elit ezirányú sajátosságait és értékeit születésével hozza magával. Ez bizonyára így is van. Ám ha ezt az ókori bölcsességet a gyakorlati élet valóságában értékeljük, kitűnik, hogy a világra hozott egyéni értékek mellett jókora területen olyan tényezők is működnek, amelyek az elit létrejöttébe szükségképpen beleszólnak. Mert az elitet képezni, mesterségesen — mert céltudatos szándék működtetésével tervszerű módon — alakítani és formálni is lehet. Az idézett latin szöveg tehát eképpen módosítható: „elit jit et nascitur". Hogy mennyiben „fit” és mennyiben „nascitur”, azt a részletek ide vonatkozó — legfontosabbaknak látszó — körülményei támogathatják. Közülük első renden is a születéssel hozott személyes képességek és adottságok. Ezekre alapvetően és mellőzhetetlenül szükség van. Ha hiányzanak, bármiféle pótlásukra vagy helyettesítésükre semmi mód sincsen. Ám ha csökevényesen, tehát részlegesen bizonyos szellemi, esetleg más jellegű adottságok az egyénnél kimutathatók, biztató esélyekkel válhatik ilyen vagy olyan elitté. Mert nyilvánvaló, hogy a tompa felfogású tornabajnokból bármilyen gondos, feszített munkával matematikus professzor aligha képezhető, ugyanakkor minden esély meg lehet arra, hogy belőle kitűnő sportember, mi több: bajnok is válhassék. Ugyanakkor ennek és valamennyi elitképzésnek van egy általános — bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk: örökérvényű — szabálya. Eszerint mind a tehetségre, képességre alapozó, mind ezt bármiféle módon támogató elitképzésnek tudnia kell, hogy sem a tehetség, sem a diploma nem „hitbi^omány”, amelynek birtokában el lehet kényelmesedni, a szellemi /szakmai/ aktivitást egyfajta szemlélődésbe sorvasztani. Ellenkezőleg: a tehetséget, a diplomát állandóan fényesíteni, ragyogtatni, ápolni kell. Mindkettő „ön%ő" szerszám. Állandó és folyamatos foglalkoztatást igényel. Mert ha ez elmarad, sőt ha csak intenzitásában is legyengül, kopogtatni kezd a minden szellemi értéket egyaránt fenyegető elmúlás, az a „rozsda”, amely a legtündöklőbb képességeket könyörtelenül ellepi, ha értékeit szinte naponta nem fényesítik. Nyomában azután az így viselkedő elit egyre 34
