Sárospataki Füzetek 9. (2005)

2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsokné Berényi Ilona: A "kegyelem" kérdése Reményik Sándor költészetében

A „KEGYELEM” KÉRDÉSE REMÉNYIK SÁNDOR KÖLTÉSZETÉBEN

Azt is érti, milyen nagy kísértés, hogy elbízzuk magunkat és csak a „kegyelem” őrizhet meg „kis gyertyalángként”. Kis lángunkat aki meggyújtotta, el is olthatja. Igen. Nemcsak a hitre jutás, a hitben maradás is „kegyelem”.

„Tudom, ha akarod,

A sorssal, vagy önnön bűnös kezemmel Kis lángomat, ahogy meggyujtottad - Elolthatod”.

A Hozzá-méltó élet is „kegyelem”. Jó volna együtt kérni vele naponta:

„Én nem tudom,

Csak Te tudod a jót.

Az örökkévalót.

Az egyesegyedül nekem-valót.

Pihentess el magadban,

S ha túlhangos vagyok:

Tedd rám a hangfogót.”

A Visszanyert fény-ben is Urát dicsőíti. A vers utolsó sora jogosít fel arra bennünket, hogy a késő esti sétát allegorikus jelentésűnek értelmezzük. A sötét fenyves, a fekete út, a sötét világ, az ember földi útját jelképezi kísértéseivel, betegségével, nyomorúságával, tévedéseivel, harcaival, de ő mintha nem is ezen a világon volna. Mindezek nem rettentik, ő ismeri a Fényt, az Urat, Aki biztonságérzettel, bátorsággal ajándékozza meg:

„Sötét a fenyves, sötét a világ És háború van s ó, annyian félnek!

Uram, bűnömül ne vedd — én nem félek.

Bízom, hiszek s fényem táncoltatom —

O, visszanyert Fény — O, Lámpa — O, Lélek.”

Az eddig kiadatlan Hontalan versek befejező részletét nyugodtan nevezhetjük imádságnak. A költő fél a keresztyén életet oly gyakran és alattomosan átszövő elszürküléstől. Igen, valóságos veszély ma is, hogy keresztyénsé- günk gépiessé, lelkedenné válik. Alig gondolunk rá, azért is estünk és esünk bele oly gyakran és sokan ennek a megízedenült életnek tőrébe. Reményik buzgón könyörög, hogy ez ne történjék meg vele. El ne borítsa élő hamuként „a közöny ez a szürke vízözön”. így fejezi be imádságát:

„És legyen nekem sok kicsi dologban A Te kegyelmed örökké elég.”

23