Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Horváth Krisztina: Protestantizmus Magyarországon a felvilágosodás korában
Horváth Krisztina Thun Leo, a Bach- kormány kultuszminisztere a protestánsok ügyeit a Ferenc korabeli kísérletek folytatásával kívánta rendezni. A tervezett új egyházalkotmányról kilenc vezető protestáns személy véleményét kérte ki. A tiltakozás ellenére elküldte az 1856-os törvénytervezetet az egyházkerületeknek és a válaszukat kérte. A tervezet a protestánsok egyházi autonómiáját meg akarta szüntetni, és főhatóságul akart állíttatni egy császári és királyi főkonzisztóriumot, ami öt-öt evangélikusból és reformátusból állt volna. Egyben ez a szerv lett volna az egyházi bíráskodás legfőbb hatósága is. Tagjait a császár nevezte volna ki életfogytiglan. A miniszter mindemellett a kerületeket is át akarta szervezni. A terv egy-két előnyös részlete ellenére a protestánsoktól megkívánta, hogy mondjanak le önkormányzatukról és egyházi szabadságukról. A véleményadásra leküldött terv az ország hét protestáns egyházkerületében határozott visszautasításra talált. Mindenki egyöntetűen ellene szavazott. Csupán a dunáninneni evangélikus kerületben értek el szavazategyenlőséget. A magyar protestáns közvélemény is ellenezte a törvény- tervezetet. Világi és egyházi férfiak egyházjogi és történelmi érveket felsorakoztatva küzdöttek a tervezet ellen. A kormánytól egyházkerületi közgyűlések követelték, hogy engedélyezze a zsinatok tartását és térjen vissza az 1848-ban érvényes jogi alapra. A történések ellenére a kormány a törvénytervezetet a főkonzisztórium kihagyásával, 1859. szeptember 1-én császári pátens formájában ráparancsolta a protestánsokra. Rá egy napra miniszteri rendeletként jelent meg egy ideiglenes egyházi rendtartás. A pátens nyílt jogfosztás volt, a protestánsok alkotmányellenesnek bélyegezték. A történelmileg kifejlődött egyházszervezetet teljesen felforgatta és megtiltotta az egyházi gyűlések nyilvánosságát. Intézkedései ellenkezetek mindazzal, amiért a magyar protestantizmus három évszázad óta küzdött. A pátensre mind két egyház részéről megjött a válasz. Előbb egyházkerületi közgyűlési tiltakozások, később határozott ellenszegülés formájában. Papi és világi vezéremberek vezették az ellenállást, úgymint Vay Miklós báró, Tisza Kálmán, Révész Imre stb., akik tisztában voltak azzal, hogy egyházaik, és az egész magyar protestantizmus léte forog kockán. A kormánynak az evangélikus egyházban sikerült belső megoszlást keltenie. A dunántúli és a bányai kerületekben több gyülekezet és lelkipásztor a pátens oldalára állt. Ugyanez fordult elő 25 református gyülekezettel is. A kormány azonban, mivel nem érte el végső célját, attól sem riadt vissza, hogy bírósági zaklatással, esetleg börtönnel büntesse az ellenállás vezéreit. A közvélemény, melybe a külföld is bekapcsolódott, ekkor is a protestánsok pártját fogta. Nagy-Britannia is érdeklődéssel kísérte a magyar helyzet további alakulását. Amikor már külföldön is tüntetéseket szerveztek a magyar ügy mellett, a helyzet egyre tarthatadanabbá vált. Benedek Lajos 100