Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Donald Bloesch: A gonosz problematikája
A GONOSZ PROBLEMATIKÁJA hogy mindenki „teljesen elfogadott”, „minden jóváhagyott”. Gondolkodásukat jelentősen meghatározta Joseph Mathews, az Intézet dékánja, bár másokat is meg lehetne említeni. Mathews egy evolúciós, naturalista mo- nizmust hirdet, melyben Istent úgy festi le, mint aki egy új, szekuláris kultúrában jelenik meg. Az egyetlen erkölcsi kritérium az, hogy valami előreviszi vagy akadályozza korunk szekuláris forradalmát. Még ha helybenhagyjuk is az egész világ jóságát, akkor is nagy türelmetlenséget kell tanúsítanunk annak hiányosságaival szemben. Az embert úgy látja, mint aki Istennel együtt teremti meg a káoszból a rendet, és egy életképes jövőt épít fel. A nevelést és a tudományt nagyrabecsüli, mert reménység szerint ezek által lehet majd egy új emberiséget megteremteni. Egy radikális, monisztikus szemlélet nemcsak a hit tanúságtételével, hanem a tapasztalat bizonyságtételével is szemben áll.8 Az, hogy az ember a gonoszt elsődlegesen a megértésben vagy a nevelésben lévő hiányossággal kapcsolja össze, azt jelenti, hogy nem vesz tudomást a szomorúság, a kegyetlenség és a fájdalom valós tapasztalatáról. Ha az a végső álláspontunk, hogy ezek illúziók, attól még nagyon is pusztító illúziók. Az a kijelentés (melyet Spinoza és mások is tettek), hogy ezek Isten teremtő cselekvésének szükségszerű termékei, csak még szörnyűbbé, nem pedig kevésbé szörnyűvé teszi ezeket. Némileg meggyőzőbb, de még mindig nem kielégítő az az álláspont, mely a gonoszt a Jóra való előkészületnek tartja. A gonosz létét nem tagadják, és nem is csupán látszatnak tartják, hanem olyan dolognak, amelyre szükség van a magasabb szintű jó felismeréséhez. Ez a felfogás megtalálható Leibnitz és Josiah Royce idealista filozófiájában, valamint Schleiermacher, Nels Ferré és Dániel Williams liberális teológiájában. Néhány motívuma tetten érhető Irenaeus és Whitehead gondolkodásában is. Jelen van a mormonizmusban, amely azt tanítja, hogy az ember bűnbeesése előkészíti a jó felé vezető utat, és hogy Ádám elbukása alapvetően egy felfelé bukás volt. Ezt az általános irányvonalat, ami főleg modernkori, a sztoicizmusban már előre jelezték, sőt, át is hatotta a középkori lelkiséget, mely azt hangsúlyozta, hogy Júdás árulása tette lehetővé Krisztus megváltó munkáját. Az egyik középkori ének erről az árulásról úgy beszél, mint amely egy „boldog hiba” — 0 felix culpa. A szupralapszariánus kálvi- nizmus ezt az álláspontot úgy közelíti meg, hogy azt állítja: Isten rendelte el a bűnbeesést, hogy a kiválasztottakat meg lehessen váltani Krisztus által. c. folyóiratban, Xll.évf., IS (April 26, 1968): 27,28. Lásd továbbá az Image c. folyóiratot, 5 (Oct. 31, 1967). 8 A tapasztalatot másodlagos normának lehet tekinteni a teológiában, de csak akkor, amikor annak alapja a hit fénye. Soha nem lehet belőle egy független norma. 37
