Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Donald Bloesch: A gonosz problematikája
Donald Bloesch Leibnitz elismerte a gonosz valóságát, ugyanakkor azt állította, hogy ez a lehetséges legjobb világ. A gonosz, mely alapvetően a hiányban vagy elégtelenségben áll, szükséges az isteni terv felismeréséhez. Azt vallja, hogy „a meglévő kevés gonosz szükséges” az Isten országában található „hatalmas jó beteljesedéséhez”.9 A gonoszt „a részekben lévő rendelle- nességek”-re redukálja, amelyek „kiemelik az egész szépségét”. A gonosz metafizikai forrása egy változhatatlan végzetben áll, amely megszabta Isten döntését azokra az elemekre vonatkozólag, amelyek rendelkezésére állnak a világ megformálásához.10 Isten, mondja Leibnitz, csak azokat a dolgokat választhatta, amelyek együttesen létezhetnek vagy amelyek logikusan összeillenek. Figyelembe véve azt a korlátozást, amelyet az esetleges igazságok összetétele okozott, valamint a véges valóság elkerülhetetlen tökéledenségét, Isten a lehetséges legjobb világot alkotta meg. Leibnitz ragaszkodott ahhoz, hogy van egy eredendően elrendezett harmónia a lélek és az anyag birodalma között, de ez a harmónia nem egészen tökéletes. Ez a súrlódás vagy „disszonancia” a két birodalom között mégis benne van Isten rendelkezésében, és így hozzájárul a végső jóhoz. Josiah Royce, akinek a filozófiai álláspontja közvetítő szerepet tölt be az abszolút és a személyes idealizmus között, azt az álláspontot képviselte, hogy Isten akarta a gonoszt, hogy ezáltal magasabb szintű jó jöjjön létre. Isten jósága a gonosz nélkül az ártadanság felületes jósága lenne. Royce elismeri a gonosz létét, viszont ragaszkodik ahhoz, hogy az átmeneti rossz dolgok az örök jó igazoltan szükséges előzményei. A gonoszság az Ab- szolútum tökéletes jóságának fenséges megvalósulását hozza el. Arról is beszél, hogy az Abszolútum küzd a gonosszal és győzedelmeskedik. WiUiam James és mások is azzal vádolták Royce-ot, hogy kimagyarázza a gonosz nyers valóságát. Nem ez a szándéka, mégis kénytelen elismerni, hogy a gonoszság ahelyett, hogy szemben állna Isten akaratával, maga Isten szentesíti azt örök meggazdagodása és tökéletessége érdekében. A teológus Schleiermacher (m. 1834) szintén úgy értelmezte a gonoszt, mint amit Isten akar egy magasabb szintű jó megvalósulásának érdekében. A bűnt, amely a bennünk lévő alacsonyabb szintű természet eluralkodása, szükségesnek látja az ember üdvösségének eléréséhez. A bűn a kegyelem előkészítőjeként jelenik meg, nem pedig a kegyelem jelenik meg azért, hogy rendbe hozza a bűn által okozott kárt. A rossz a közösségi életbe lett elrendelve, mondja, mintegy bejáratként a jóhoz. Figyeljük meg, hogy Schleiermacher és Royce is monisztikus és determinisztikus. 9 Philip Wiener, szerk., Leibni% Selections (N.Y.: Scribner’s, 1951), 512. 10 Jóllehet Leibnitz biztosítani akarja Isten szabadságát, mégis úgy tűnik, hogy az ő Istenét ha nem is egy metafizikai, akkor bizonyosan egy erkölcsi szükségszerűség köti. Figyelembe véve a létezés lehetőségeinek természetét, amelyekkel Istennek foglalkoznia kellett, csak egy módja volt annak, hogy Isten ki tudja választani azt, amelyik összhangban van jóságával. Leibnitz számára ez nem egyszerűen a legjobb lehetséges, hanem az egyedüli lehetséges világ. 38
