Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Donald Bloesch: A gonosz problematikája
A GONOSZ PROBLEMATIKÁJA Aquinói Tamásról is azt tartják, hogy a hellén tradícióhoz tartozik, mivel a gonoszt privatio boni-nak, a jó hiányának tartja. Gondolkodásában a bűn csupán egyfajta elvonás az eredeti tökéletességből. Azt tartotta, hogy ami nem Isten, annak szükségszerűen tökéletlennek kell lennie, és, hogy a teremtett dolgok formái a tökéletesség lefelé vezető fokainak létráját alkotják. A modern korban Hegelnél mutatkozik meg a gonosz platonista megközelítése, ugyanakkor túl akar ezen lépni egyfajta lelki monizmus felé. Azt vallja többnyire, hogy a gonoszt annak a nyersanyagnak kell tulajdonítani, amely még nem lélek. Hiány akkor keletkezik, amikor az Abszolút Lélek elválik Önmagától, ezért ez a világban lévő diszharmónia oka. A gonoszt akkor győzzük le, amikor az ember és a természet újraegyesül az Örökkel. Hegel dualizmusa és platonizmusa különösen is nyilvánvaló megjegyzésében: „Amikor az Ember csupán olyan, mint amilyen a Természet szerint, akkor gonosz.”2 Alfred North Whitehead, aki összekapcsolja az idealizmus aspektusait és a naturalizmust, a gonoszt szintén a jó hiányaként és tökéledenségeként látja. A világban lévő diszharmóniát, állítása szerint, a természet élettelen- sége okozza. Az értékek ütköztetésére szükség van, ha alkotó előrelépést akarunk tenni az új dolgok felé. A legtöbb platonistához hasonlóan ő sem veszi észre a gonosz pozitív és dinamikus jellegét. Paul Tillich, akárcsak Hegel és Platón, a gonosz forrását a „meontikus” nemlétben látja (to mé ón), tehát egy olyan nemlétben, amelyet valamiféle negatív erőként vagy valóságként értelmez. A görög gondolkodással ellentétben azonban fenntartja azt, hogy a lét megelőzi a nemlétet. Platonizmusa különösen is nyilvánvaló, amikor a gonosz eredetét a lényegből a létbe való átmenetben határozza meg. Platónhoz hasonlóan gyakorlatilag egyenlővé teszi a létezést az elidegenedéssel. Tillich gondolkodásának bibliai gyökerei nyilvánvalóbbak akkor, amikor a démo- nikus dolgokról beszél, ahol is a gonoszt inkább romlott alkotóerőnek, mintsem hiányosságnak tekinti. Barth álláspontja különösen is érdekes, abban a tekintetben, hogy ő egy mélyen biblikus hitháttérből szemléli a dolgokat, azonban a platonista motívumok nagyon is egyértelműek gondolkodásának ezen a területén. Barth szerint a gonoszt Isten kirekeszti, ez a kirekesztés azonban egyfajta negatív valóságot kölcsönöz neki. Míg a jó pozitív és örökkévaló, a gonosz negatív és időleges. Olyan, mint a teremtés előtti káosz, amelynek önmagában nincs ereje. Egy lehetőség, melyet Isten „mellőzött és hátrahagyott”. Semminek nevezi, valamint „lényeg nélkülinek és üresnek” festi le. Nem jelent igazi fenyegetettséget Isten számára, de árnyékot vet teremtésére, viszont nem szabad azt teremtésének negatív oldalaként azonosítani. Nem csupán a jó hiányát, hanem a jóval való szakadatlan szembenál2 Hegel, lectures on the Philosophy of Religion, angolra fordította Speirs, III.köt., 48. Magyarul: Előadások afilospfia történetéről (Budapest, 1958-60). 33