Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Donald Bloesch: A gonosz problematikája
Donald Bloesch A metafizikai dualizmus számos keleti vallásban is jelen van, beleértve a hinduizmust, a buddhizmust és a dzsainizmust. A hinduizmus szánkhja rendszerében a létnek két örök kategóriája van: az anyag (vagy érzékelhető világ) és a lélek. Minden nyomorúság okának azt tartják, ha az ember nem ismeri ezt a megkülönböztetést. A platonizmus, a hinduizmus és a buddhizmus közösek abban a szemléletükben, hogy az eredendően jó állandó vagy örök kell hogy legyen, míg a világ múlandó és mindig változó. Valószínűleg Platón a kulcsfigura a kozmikus dualizmus hagyományában, legalábbis Nyugaton. Szerinte a gonosz abból ered, hogy a zűrzavaros anyag ellenáll a formának és a szerkezetnek. Az anyag engedetlenségét a látható világban — mely a forma és anyag elegye — lévő szétszakadás és diszharmónia magyarázza. A káosz alatt nem a puszta semmit [ouk ón) érti, hanem inkább annak a fel nem ismert lehetőségét, hogy létezik valamilyen sajátságos dolog [mé ón). A gonoszság a ellenszegülésben és a tökéletlenségben van, nem pedig egy agresszív lázadásban. Plótinosz az anyagot vagy nemlétet tekinti a gonosz alapjának. Ahogyan a fény behatol a sötétségbe, úgy árasztja szét magát az Egyeden, a minden lét alapja a természet világában. Az érzékelhető világot az Egyetlenből kiáradó impulzusok sorozatának termékeként magyarázza, és ezért létében hiányosnak tartja. A gnoszticizmus és a manicheizmus, melyek állandóan fenyegették a korai egyházat, részben a platonizmusból származnak. Mindkettő a lélek és az anyag dualizmusán alapszik. A gnoszticizmus, mely a hellén és a keleti filozófiai gondolkodás keveréke, az érzékelhető világot alapvetően gonosznak tekinti. A manicheizmus, mely tartalmaz buddhista, judaista, gnosztikus, zoroaszteri és keresztyén elemeket, szintén sötét színben látja az anyagi világ létezését. Pszeudo-Dionüsziosz Areopagitész, akire jelentős hatással volt Platón és Plótinosz, többnyire elfogadta a gonosz problematikájának platonista megközelítését. Azt írta, hogy ahogyan a Nap fényt bocsát ki, úgy bocsát ki Isten jót, megvilágosítva ezáltal először a lelkeket, azután pedig mindenféle teremtett dolgot egészen az anyagig. A gonosz alapvetően „a jó hiánya” - a puszta nemlét. Augustinus megközelítése nyilvánvalóan biblikusabb volt, de ő sem tudott elszakadni a platonista előfeltételezésektől, különösen a gonoszról szóló értekezésében. Számára a gonosz alapvetően hiányt jelent: azt, amikor az ember a kevésbé jó felé fordul. A gonosz akaratnak nincs pozitív vagy „ható” oka, csupán „hiányos” oka. Néha mégis elismeri, hogy a romlottság megtalálható ebben a hiányban, és hogy a gonosz nem csupán a hiánya annak, ami valóban van, hanem ennek megtámadását is jelenti. Biblikusabb pillanataiban azt állítja, hogy a gonosz forrása az akarat elfer- dülése, sőt, ezt az elferdülést a nemlét felé való fordulásként látja. 32
