Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: Halál, feltámadás, örök élet az Ószövetségben
Enghy Sándor Ha nem akarjuk elhagyni a teológia területét, nem is tehetünk mást, mint hogy komolyan vesszük az élet-halál feszültségét. A dolgozat azonban arra törekedik, hogy a feszültségből eljusson a feszültség feloldásáig, az élet csodája fölötti fesztelen örvendezésig. A feszültség feloldására törekedve tudomásul kell azonban vennünk, hogy SEBESTYÉN Jenőhöz hasonlóan a felvetődő sok kérdés mindegyikét nem tudjuk megválaszolni. Ezt a problémát ő maga így fogalmazza meg: „...ne áltassuk magunkat azzal, hogy mindazokra a kérdésekre, amelyek a test feltámadása s a halál utáni élettel kapcsolatban a lélekben felmerülnek, meg tudunk felelni. Nem is szabad ezekre keresztyén lélekkel más feleleteket keresni, mint amelyek a Szentírásban találhatók. Ha pedig nem találhatók, úgy abban is meg kell nyugodnunk, mondván: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek.”5 Nagy kérdésekre keresi a választ a dolgozat, s nem akar olcsó megnyugvást ott, ahol a keresés emberi felelősség de nem akar a hit útjáról sem letérni, áltatva magát a tudomány magabiztosságával és kizárólagosságával. Amikor TALMON6 a héber Bibliában található élet fogálmának értékeléséről írt tanulmányát bevezeti, arról számol be, mennyire nehéz dolga van, hiszen a bibliai könyvek nem adnak ssQsfemattkus bemutatást egyik fogalomhoz sem. A bibliai irodalomban sincs olyan szinoptikus áttekintés, mely egy egész fogalmat értékelne. Az Ószövetség sem szisz- tematikusan-teoretikusan rajzolja meg a fogalmak körvonalait, hanem az egyes gondolatokat akkumulálja, melyek bizonyos szituációkban fogalmazódnak meg. Aki az Ószövetségben egy fogalmat meg akar ismerni, annak az egyes kijelentéseket, gondolati elemeket kell összegyűjtenie, melyek események leírása alapján kristályosodnak ki. Maximálisan arra képes csak az ember, hogy a különböző elemekből mozaikképet állítson össze, mely kép alapján majd kialakul a szóban forgó fogalomról és elméletről alkotott összbenyomása. Azzal is számolnunk kell, hogy összeállított mozaikképünknek mindig lesznek hiányzó darabjai, és amikor Erforschung des Alten Testaments und des antiken Judentums 10. Frankfurt a. M. Bern Lang 1988. 249-256. 249. old. 5 SEBESTYÉN, Jenő A feltámadás a református keresztyénség tanítása szerint In: Kálvinista Szemle 1926. ápr. 3. és 10. Magyar református önismereti olvasókönyv Kálvin Kiadó Budapest 1997. 266-269. 269. old. 6 A szerző egy Vancouverben tartott konferencia központi témájának címét („Jesus Christus - das Leben der Welt”) módosítja így: „Gott — Leben der Welt” — Isten - a világ élete. TALMON azt mutatja meg tanulmányában, hogy Isten nem csupán a keresztyének, hanem a zsidóság számára is az élet Istene, a maga következményeivel együtt. - TALMON, Shemaryahu Die Wertung von ’Leben’ in der Hebräischen Bibel In: Talmon, S Juden und Christen im Gespräch Gesammelte Aufsätze Bd. 2. 2. Information Judentum 11. Neukirchen-Vluyn Neukirchener Verl. 1985/1992. 48-60. 48-49. old. 78