Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - MÚLTUNK - Molnár Sándor: Néhány fejezet Telkibánya vallási életéből
Néhány fejezet TelkibAnya vallási életéből Dallam: 42. zsoltár Mint a szép híves patakra Gyarló testünk porrá lésben, Mivelporból vétetett, A halál vár kit-kit késben, Mert halálra született. A bennünk levő bűnért, Ezyelfittjük a bért: Minden nap, sőt minden óra Emlékeztet koporsóra. Sírva jöttünk e világra, Sírás kost költésünk el, De ha jutunk boldogságra, Semmit se vess}ettünk el. Bár panass tölti szánkat, Míg megfutjuk pályánkat, Bár e földön csak bujdosunk: Eess mennyben örök városunk. Hadd menjen hát kiköltözött Telkünk jobb basájába. Testünk a halottak között Hadd nyugodjék sírjába': Nem alssjk el örökre, Még boldogabb időkre Tartatik a sír fenekén, Bíztatás innen vessek én. Eljön egykor amas óra, Melyben a gyáss sírhalmok Megnyílnak trombitaszóra S elvéss minden hatalmok, Akkor majd lelkünk, testünk, Elvess} mit kerestünk: Szemünk téged is meglát ott, Kit most innen elbocsátott. Dallam: 38. s}°^ár Haragodnak nagy voltában Gyássps jelvény a koporsó, Mert a jaj szp, sspmorúan hallható. Keservesen sír as anya, Kis halottja, nem ébred sírására. Kis csecsemőd alssjk mélyen, Es soliden, nem savarja semmi sem. Édesanya ne sirasd őt, Ki csecsemőd, ssereti as új bölcsőt. Nem virrasztói több éjszaka, Édesanya, bölcsője felett sóba. De őt egykor feltalálod, Meg is látod, szűnjön meg hát sírásod. Dallam: 42. zsoltár Mint a szép híves patakra Gyors szárnyakon száll as élet, Gyorsabban, mint a madár; Tartósságát még reményied: S már a sír magába zár. Gyermek, ifjú- s nagy korba’ Égre hullunk a porba; Eg villanás, eg pillanat, S nyugsspnk hideg hantok alatt. Nincs, nincsen itt állandóság, Nincs semmiben, sohasem; Sorsunk csak a múlandóság, Elenyészünk sebesen. A feledés hús pora Reá száll a sírokra; Hír, dicsőség emlékezet Múlandósággal fog kezetOh, ápoljuk, amíg élünk, Hitünk szelíd galambját, Hog midőn a sírba térünk, Az bontsa ki gors szárnyát; S lelkünk égi vágait, lg tartsa fenn az a hit, Hog bár itt a sírba térünk: Istennél, a mennyben, élünk. Dallam: 347. dicséret Nincs már szívem félelmére Hadd fedjen be a sírhalom, Jézusé a diadalom, Ha bízunk az ő szent szavában, Nem maradunk mi a halálban. 131
