Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - John Courtney Murray: A jelenkori probléma: Isten halála
John Courtney Murray Ez a másik, ősi kifogás (v. ö. Bölcsességek Könyve 13:6-7), a jobbik kifogás, ami azonban még így sem lehet kifogás. Most pedig itt az ideje, hogy végkövetkeztetést fogalmazzak meg az Isten-kérdés múltbeli és mai problematikájának ebben a hosszadalmas, de még így is túl rövid analízisében. Legalább egy következtetésre mindenképpen eljutunk. Ez pedig két részből áll. Először is, valamennyire jogosan lehet azt a nézetet tartani, hogy az Isten-kérdés modern problematikája, ahogyan azt az Akadémia istentelen embere felvetette, némileg csökkenő folytonosságot mutatott a középkori, Aquinói által kidolgozott problémával. Mind a két problémát valamiféleképpen ugyanazokban a terminusokban vitatták meg — létezés és lényeg, ismeret és nyelv. A vitában résztvevők, a Skolasztika képviselői és az Akadémia képviselői, számára pedig a központi kérdés ugyanaz volt - micsoda Isten? A kérdés Isten értelmezhetősége volt, a világ értelmezhetőségével összefüggésben. A posztmodern korban azonban ez a kérdés értelmetlenné vált. Ha Isten halott — ami a posztmodern alapfelvetés volt — akkor miért kellene azt megvitatni, hogy vajon értelmezhető-e. És miért kellene a világ értelmezhetőségéről beszélni? Miért kellene egyáltalán bármit is megvitatni? Az alábbi két dolog közül kell választanunk: vagy megváltoztatjuk a világot, annak alapján, hogy az embernek szabadsága van ezt tenni, vagy egyszerűen csak lét-ezünk a világban, mivel az embernek nincs másra szabadsága. Másodszor, a posztmodern korban az Isten-kérdés újból bibliai formájában jött vissza. Nem is azt kellene mondanom, hogy visszajött, inkább azt, hogy ismét felbukkant a mélyből, ahol mindig is volt — a történelem mélyéről, ami jóval a mindennapi események szintje alatt húzódik meg, és az emberi szív mélyéről, amely sokkalta mélyebbre nyúlik az ember hétköznapi gondolatainál. Ma az Isten-kérdést — ott, ahol a lényeg és a létezés terminusaiban érvelnek - nem egyszerűen a gondolatok és az azok elfogadása eszmei síkján tárgyalják. A történelmi-egzisztenciális síkon mozog, ahol az érvelés terminusai a jelenlét és átlátszóság, vagy a távoliét és átlátszatlanság. Ezen a síkon vetette fel Izrael Istene a problémát, amikor meglátogatta és megváltotta népét. És ezen a síkon vetette fel azt újra a Forradalom és a Színház embere, akik azért jöttek, hogy meglátogassanak, ha nem megváltsanak bennünket. Nekünk, akik azt mondjuk, hogy hiszünk Istenben, van okunk hálásnak lenni ezeknek az embereknek, a modern gondolkodás örököseinek, akiknek sikerült előmozdítani a modern gondolkodás tanításait. Azt a szolgálatot tették nekünk, hogy a felszínre hozták saját problémánkat, a vallás problémáját, az emberi helyzet problémáját, mégpedig úgy, hogy az majdnem kézzelfogható. Egészen megdöbbentő tisztasággal fogalmazták meg a problémát, szándékosan olyan sokkoló módon, hogy az ráébresz- szen bennünket a probléma sürgősségére. Azt állították, hogy Isten halott, így a meggyőződések összecsapnak. Mi ugyanis azt állítjuk, hogy Isten él. 120
