Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - John Courtney Murray: A jelenkori probléma: Isten halála
A jelenkor: probléma Isten halála nyege valóban kívül esik az értelem határain, de létezése nem. Ez egy olyan igazság, mondaná Izráel Bölcse, amit minden embernek tudni kellene. Ez az első olyan igazság az igazságok közül, amelyet senkinek sem szabad nem tudnia, mert ezt nem tudni annyit jelent, mint megsemmisíteni önmagunkat, mint embert, mint értelmes teremtményt. Az agnoszticizmus a tétlenség miatt ateizmus. Az agnosztikus Istennek még a keresését is feladja. Önkényesen leállítja az emberi léleknek azt a mozgását, amely, ahogyan Pál mondta az Aeropágoszon, szervesen hozzátartozik ahhoz. Ez a mozgás valóban egy „tapogatózás”, mondja Pál (Csel 17:27), azonban — teszi hozzá — ennek egy megértésben kellene végződnie. Isten nem elérheteden, Ö „nincs messze egyikünktől sem”. Az agnoszticizmus ezen kívül a kétségbeesés ateizmusa is. Isten keresése, mondja az agnosztikus, túl veszélyes számomra, erőmön fölül való dolog. Az értelemnek ebben a szándékos redukálásában Isten eltűnik. Kétségtelenül ez egy szánalmasan lapos végkifejlete annak a nagyszerű intellektuális drámának, amelynek nyitó jelenetében Platón tűnik fel azzal a meglepő kijelentéssel, amely a filozófia magasztos felvonását indítja, nevezetesen az a gondolat, hogy van a valóságnak egy transzcendens rendje, amely magasabb szintű az emberi értelem rendjénél és mértékénél, és ami elérhető az emberi elme számára. A modern gondolkodás arisztokrata ateizmusának előbb említett vizsgálata két jellegzetességet fed fel. Először is azt a látszatot kelti, hogy az „Ezért nincs Isten” az ész következtetése. Ez a látszat azonban csalóka. A következtetés látszólagos racionalitása mögött egy olyan radikális döntés dinamizmusa húzódik meg, amelyet nem lehet racionálisan megindokolni. Csak egy ténylegesen szabad döntés (az ateizmus melletti elkötelezettség, mint elhatározás) eredményeként jelenhetett meg az ateista következtetés. Ügy döntöttek, hogy szétválasztják azt, amit a hagyomány csupán megkülönböztetett: a hitet és az észt. A hit rendszere, áhította a modern gondolkodás, éppúgy elkülönül az ész rendszerétől, mint ahqgyan a fantázia rendszere az ideák rendszerétől, éppolyan elszeparáltan vannak egymástól, mint ahogyan a mítosz világa a tények világától. A következő döntés az volt, hogy egyje- lentésűséget posztulálnak ott, ahol a hagyomány analógiát igazolt az igazság rendszerében, amint az az értelem különféle képességei által a létezés rendjéhez kapcsolódik. Csak egyetlen egy igazság lesz, mondta a modern gondolkodás, nem pedig egységes igazságok. A végső döntés az volt, hogy dichotómiát (Isten vagy a világ) állítanak fel ott, ahol a hagyomány korábban szintézist (Isten és a világ) javasolt. A modern Akadémia ateizmusának a gyökereit ezekben a végzetes döntésekben kell keresni, nem pedig valamiféle érvelési folyamatban. Másodszor, ennek az ateizmusnak a teljes verbális formulája a következőképpen hangzik: „Mivel nincs szükségünk Istenre, ahhoz, hogy megértsük és megmagyarázzuk a vüágot, ezért nincs Isten.” Itt a modem vál105
